A Médiahatóság csökkentené a helyi tévék műsorszolgáltatási díját

2011.11.18. 10:53

A helyi tévék számára jelenleginél kedvezőbb médiaszolgáltatási díjrendszer kialakításán dolgozik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, hangzott el a Helyi Televíziók Országos Egyesületének szerdai közgyűlésén.

A szakmai konzultáción az NMHH Hivatala mellett a Médiatanács, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is képviseltette magát. Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja szakmai együttműködésre, javaslatok összeállítására kérte a szervezetet. Hangsúlyozta, hogy a hatóság partnerként kívánja kezelni az egyesületet, hiszen a helyi tévék a városi, kistérségi közösségek összekovácsoló erői. Az NMHH tájékoztatást adott a jelenlegi támogatási lehetőségekről, eljárásrendi kérdésekről és a digitális átállás szabályozásáról.

A hatóság munkatársai jelezték a HTOE képviselőinek, hogy 2012-től olyan díjszámítási módszer bevezetését tervezi, amivel várhatóan kedvezőbb médiaszolgáltatási díjat kell a helyi és körzeti televíziók nagy részének fizetni. Az NMHH felhívta a figyelmet, hogy azok a helyi televíziók, amelyeknek a műsorszolgáltatási jogosultsága idén december 31-ben lejár le, törekedjenek mielőbb benyújtani kérelmüket, kitölteni a szükséges adatlapokat.

Széles Tamás, a HTOE elnöke üdvözölte, hogy a pályázati eljárásokban csökkentek az adminisztrációs terhek, egyszerűbbek a beadandó nyomtatványok. Szorgalmazta az NMHH Médiatanácsának helyi televíziókat támogató pályázati forrásainak bővítését, és további kiírások kidolgozását kérte a hatóságtól.

A Médiatanács megalakulása óta érdemi párbeszédet folytat a HTOE-val a félévente összehívott közgyűléseken, amelynek köszönhetően a tanács az egyesület szakmai észrevételeit megfontolva határozza meg a pályázati kiírásokat. Az NMHH a helyi médiaszolgáltatók más érdekképviseletével is szoros együttműködésben áll. Ennek egyik hozadéka, hogy a Médiatanács a Helyi Rádiók Országos Egyesületének javaslatát is figyelembe véve csökkenti 2012-től a helyi és körzeti rádiók médiaszolgáltatási díjait.

Leépítés után kölségvetésből kifizetés

Az MTVA ugyan felszámolja a vidéki stúdiokat és a pletykák szerint a helyi tévéktől akarnak majd anyagokat venni. Erre utal az is, hogy az MTVA és a Központi üzemi Tanács csoportos létszámleépítésrol kötött megállapodásában ez szerepel: "Ezek mellett a megállapodásban kinyilvánították: az anyaország és a Kárpát-medence magyarságának történéseit bemutató műsorok kiemelt fontosságúak, így a közmédia megújítása során azokra fokozott figyelmet kell fordítani. Az MTVA vállalta, hogy a megszűnő vidéki stúdiókban dolgozó, a mostani csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalókat a helyi televíziós társaságokkal tervezett szerződések megkötésekor a partnerek figyelmébe ajánlja majd."

A vidéki tévék leépitésével kapcsolatban ezt irta az Északhírnök nevű miskolci lap: "A Magyar Televízió - úgy tudjuk -, megszünteti vidéki tudósítói hálózatát, a tervek szerint a jövőben helyi tévéktől vásárolnának nyersanyagot."