A Parameter.sk pert nyert a magyar állam ellen

2012.03.02. 15:29 Módosítva: 2012.03.02. 19:40
Pert nyert első fokon a parameter.sk szlovákiai hírportált üzemeltető DARCUS Kft. a magyar állammal szemben - közölte pénteki számában a pozsonyi Új Szó című magyar nyelvű napilap.

Az Új Szó beszámolója szerint a pert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kezdeményezte: egy korábbi, 1,5 millió forintos állami támogatást akart visszaperelni, arra hivatkozva, hogy "a DARCUS szerződésszegést követett el, mivel a parameter.sk hírportál állítólag nem nyújtott objektív tájékoztatást". Ezt a felperes blogbejegyzésekkel és publicisztikákkal próbálta alátámasztani.

A budapesti bíróság azonban csütörtökön kimondta, hogy "a Paraméter nem hibázott", és első fokon arra kötelezte a magyar államot, hogy a támogatás még ki nem fizetett második részét - további 1,5 millió forintot - is utalja át kamatostól a DARCUS-nak. Ezt 15 napon belül kell megtennie. Az ítélet nem jogerős a pozsonyi magyar lap tudósítása szerint.

Előzmények

A Magyar Távirati Iroda még 2010-ben szerződést bontott a Parameter.sk hírportállal, mert szerintük az oldal cikkei sértik a jó ízlést. A portál kiadója szerint azért keménykedik a hírügynökség, mert publicisztikáikban gyakran kritizálják az Orbán-kormányt. Az MTI alelnöke, Belénessy Csaba akkor levelében úgy fogalmazott, hogy a “honlapon megjelenő cikkek közül számos tartalom olyan hangvételt és stílust használ, amely átlépi a jó ízlés határait és méltatlan arra, hogy a Magyar Távirati Iroda a továbbiakban térítésmentes híranyaggal támogassa a honlap működését.

A Parameter.sk 2007-ben alakult, és 2008-tól használta az MTI híreit. A lap stílusára eddig nem panaszkodott az MTI, egyetlen egy levélben, de szóban, informálisan sem figyelmeztették a portált a közelgő szerződésbontásról. Információink szerint a Parameter.sk volt az első olyan orgánum, amelytől megvonták a támogatást, és nem is terveztek hasonló lépést más lapokkal vagy portálokkal szemben.