Nagyon szerettem az élettel játszani

Fogsz dolgozni mostanában? Nem hiányzik a produktív tevékenység?

Dehogynem, de most ez az elsődleges, hogy a sajtóval beszéljek. Mindenki kíváncsi arra, hogy mit akarok mondani, én pedig nem akarok tapintatlan lenni. Ma ez a második, az első interjú három óra volt, az kurvára kimerített. Már négy napja ugyanarról beszélek.

Majd próbálok olyanokat kérdezni, amit más nem.

Nem fog menni.

Kezdesz besokallni?

Még nem, és tudomásul veszem, hogy most ez a munkám, de például tegnap otthagytam egy rendezvényt, mert nagyon szarul éreztem magam. Elhívtak a Symbol nevű helyre, ahol én még soha nem jártam, és amihez azért tróger vagyok. Én jól érzem magam az én világomban, ez a luxus sznobéria nem nekem való. Mindenki nagyon szép volt, nagyon menő és nagyon gazdag, én meg csak ott álltam, és csak simogattak, meg fotóztak.

Mert most már te is menő vagy és gazdag.

Azt nem mondta senki. Volt ott egy csaj, akit el akartam hívni dumálni, de az is lepattintott magáról. Nekem ez ott nem működött baszki, mindenki, aki kijött a villából, már régen becsajozott, mert ismert lett, én meg az első pár hétben pont amiatt nem tudtam.

Egy csaj sem ugrott rád azonnal?

Égő, nem égő, de nem. Én vagyok az egyetlen, aki kijött a villából, és nem dugással kezdte. Azóta pótoltam, nyugi.

Ez a sikeretelenség nem fájt neked?

Dehogynem. Odabent egy hónap után eljutottunk arra a szintre, hogy amint lefeküdtünk, beindult a fantáziálás, a maszatolás a takaró alatt, és nem tudom, mennyire lehetett észrevenni, de a levelek kintről valahogy mindig akkor jöttek, amikor állt a cerka. Ilyenkor kimenni, úgy tenni, mintha érdekelne, nagyon nehéz. Rendszeresítettem erre a célra egy köpenyt, azzal takargattam az erekciómat.

Visszamennél a villába?

Fogalmazzunk úgy, hogy remélem, lesz még szerepem valóságshow-ban. Nekem nagyon bejött, hogy az életet így lehet játszani, következmények nélkül. A Való világot alapvetően játékként fogtam fel, de persze ugyanúgy megéltem, azonosultam vele, mint más, és néha már én is elhittem, hogy ez a valóság, csak egy olyan síkon, amin sokkal szabadabb lehetsz, sokkal többet megengedhetsz magadnak. A vége olyan volt, mint egy újjászületés. Bármi, ami odabent történt, annak valódi súlya nincs idekint.

El tudod választani a valódi énedet a játékostól?

Persze, de odabent erről nem beszélgettünk, nem az volt a téma, ki milyen szerepet játszik, már ha egyáltalán. A játékot, a környezetet én tényleg kurvára megszerettem, az a szánalmas monológ, amivel búcsúztam, az szívből jött. Van is honvágyam, esténként elkámpicsorodok, mint egy gyerek, és mennék vissza haza, mármint a villába haza, mert most még ezt így élem meg. Ez soha nem fog elmúlni szerintem, volt olyan albérletem, amiben évekig laktam jó régen, de a mai napig otthonomként tekintek rá, ilyen lesz a villa is szerintem.

Én mindig is egy lekicsinyített világként tekintettem a villára, voltak családtagok - a játékostársak, volt munkánk - a feladatok, amiket kaptunk,  volt magánéletünk - amikor a szerkesztők békén hagytak minket, volt céges tevékenység, és így tovább. Voltunk tisztességesek, és tisztességtelenek, voltunk szerelmesek, és megcsaltuk a másikat, veszekedtünk és röhögtünk. Itt kint is ez van, csak a tét más.

Ha ennyire bejött a formátum, miért nem jelentkeztél korábban?

Jelentkeztem én, rögvest a harmadik után, és be is válogattak a visszahívandó játékosok közé, de aztán abból a menetből nem lett semmi, amikor pedig a VV4 végre elkezdődött, valahogy nem figyeltem oda, és csak akkor eszméltem fel, amikor már elkezdődtek az adások. Vertem is a fejem a falba, hogy mekkora lúzer vagyok, jelentkezni kellett volna. Az ötödik szériát már nem szalasztottam el, és milyen jól tettem.

Mikor érezted úgy, hogy reális esélyed van a végső győzelemre?

A bokszgála alatt. Ott volt két játékos az előző kiadásból, Olivér és Éva, akiket én nagyon szerettem, és azt láttam rajtuk, hogy bejön nekik, amit csinálok. A közönség is üvöltött, tetszettem nekik, ez nagy löketet adott.

Volt olyan fordulat, ami nagyon kellett a győzelemhez?

Az nagy mák volt, hogy Cristofel olyan hamar kiesett, mellette csak statiszták lettünk volna. Az lett volna az egyetlen reményünk, hogy a pali elfogy, és csak a gusztustalankodás marad belőle. Eleinte sajnáltam, kellett két hét, mire leesett, hogy iszonyú szerencsések vagyunk. Csabiról szívós munkával sem sikerült leszedni a mártír-státuszt, erre az utolsó vacsoránál bevallotta, hogy abszolút rájátszott, én meg összetettem a két kezem, és hálát rebegtem Istennek, mert szerintem ez is benne volt a győzelmemben.

Volt olyan szakasza a játéknak, amikor úgy padlón voltál, hogy legszívesebben kijöttél volna?

Több mélypontom volt, - főleg Kinga miatt - és nem egyszer éreztem úgy, hogy elfogytam, én vagyok a legszürkébb ember a villában, senkit nem érdekel az, amit csinálok, és már az összefoglalókba sem kerülök be, de egyszer sem akartam feladni, vagy kijönni a villából. Ilyenkor legszívesebben az alvásba menekültem volna, illetve próbáltam, mert nem nagyon hagytak sem a szerkesztők, sem a többiek. Az egyik legszarabb az volt, amikor Csabi visszajött az első párbajról, Kinga és Fecó pedig szart a fejemre, Petivel nem voltam még jóban, mindenki utált, én meg kurvára úgy éreztem, mehetek is ki párbajra menten. Aztán jött egy tematikus hét, és minden megváltozott. A heti feladatok nagyon feldobtak, azokat imádtam.

Ha a Való Világban nem a nézők döntenek a kiesőkről, hanem a játékosok maguk, mint az amerikai Survivorban, akkor másképp játszol?

Ha nem a közönségnek, hanem a többieknek kellett volna játszani, akkor nem engedem magam ennyire szabadjára. Inkább a Peti taktikáját követtem volna, mézesmázos lettem volna, és lehazudom a csillagot az égről. Működött is a dolog, csak Péter a hátuk mögött nagyon sok szemétséget mondott a többiekről, pedig alapból bekajálták, amit mondott. Aztán jöttek a lebukások, és vége volt a dalnak.

Visszanéztél már valamit a műsorból?

Egy összefoglalót sem láttam még. Semmire nincs időm. A neten láttam pár videót, de például még a főcímet sem tudtam megnézni. Alekosz küldött nekem egy videóüzenetet, azt is négy részletben néztem meg. Vagy hívnak, vagy menni kell valahová. Azon mondjuk jót röhögtem, hogy amikor Kingával már olyan halkan suttogtunk a sötétben, hogy nem is nagyon hallottuk egymás szavát, az a tévében világosan hallható volt, még feliratozni sem kellett.

A műsor szerkesztői felépítettek egy szálat, amiben te voltál a hősszerelmes, Kinga pedig a céda, aki kihasznál. Ez bentről mennyire jött így le neked?

Az, hogy kihasznált volna, az nagyon nem. Mások is mondták már, de egészen a végéig nem esett le a tantusz. Aztán amikor láttam azt a termékenységi táncot, amit Gergőnek nyomott, az egy kicsit pofán vágott, mert ezt pont akkor nyomta el, amikor engem azzal kecsegtetett, hogy többet érez irántam egyszerű barátságnál. Taktikai húzás volt a részéről, ennyi. Pedig tök jókat suttogtunk az ágyban egymás mellett, sokszor ránk is szóltak, hogy helló, mikroport. Nagyon sokat fantáziáltam róla, rendesen szerettem, nem csak megjátszottam magam.

Mi jött be benne?

Az, hogy különc volt, és mondjuk a beköltözéskor még rohadt jól is nézett ki. Nagy volt a szája, pont úgy utálta az embereket, ahogy én, azokat szerette, akiket én, egy hullámhosszon voltunk. Aztán megváltozott, de erről már igazán nem én tehetek.

Verával hogy nem öltétek meg egymást?

Nehéz volt, az biztos. Embertelen mennyiségű energiát emésztett fel az, hogy nap mint nap normalizáljam a helyzetet már amennyire lehetett. Azt világosan láttam, hogy ha a nőiességét legyezgetem, akkor lehiggad, és normális lesz, de nem rajta múlt, hogy nem veszekedtünk minden áldott nap. A végén már nem tudtam kikerülni, a semmiből lettek olyan konfliktusok, amiket lehetetlen volt kezelni.

A villában többször kijelentetted, hogy ez az utolsó esélyed. Mire gondoltál egészen pontosan?

Arra, hogy anyagilag úgy padlón voltam a beköltözéskor, hogy el sem tudod képzelni. Az utolsó havi lakbért ki sem tudtam fizetni, ha nem kerülök be, utcára kerülök, mert a lóvét feléltem. Másfél hónap múlva lett volna csak pénzem, addig nem tudom, mihez kezdtem volna. Szuggeráltam magamat, hogy be kell kerülnöm, mindent egy lapra tettem fel - az albérletben az összes cuccomat összepakoltam, behordtam a szoba közepére, és szóltam az egyik haveromnak, hogy tegye be valami raktárba. Azt sem tudom, hol a holmim, komolyan. A beköltözés napján úgy mentem be a zsilipbe, hogy a kamerába beszóltam, hogy találkozunk fél év múlva. Bejött.

Mivel foglalkoztál a villalét előtt?

Sok mindennel. Volt két nyomtatott magazinom, csődbe mentek. Nyitottam egy fotóműtermet, bebukott. Szerveztem két nemzetközi kiállítást, mindenki keresett rajtuk, csak én buktam kurva sokat. Foglalkoztam weblaptervezéssel, abból is mínuszban szálltam ki, hirdetéseket nem tudtam rájuk szervezni, pedig volt olyan, aminek napi ötvenezer látogatója is akadt.

És a folytatás?

Nem görcsölök rajta, sokkal lazábban kezelem ezt a dolgot, mint eddig tettem. Majd megtalál valami, és ha érdekel, rámozdulok. Vannak ötleteim, nem az a szándékom, hogy üljek a nem létező babérjaimon. Egyébként meg most elég jól állok anyagilag.