Böröcz és Belénessy harcába belerokkant az MTI

2012.05.22. 08:25
Húsz szerkesztőt tartanak meg a Magyar Távirati Irodánál a közmédiában zajló átalakítás részeként. Az ő feladatuk lesz az év minden napján kiadni átlagosan 900 hírt és fotót, ez azonban szinte lehetetlen feladat. Mindez előrevetíti a rendszer működési zavarait, akár a működésképtelenségét is, írja a Népszabadság.

Június 1-jével építik le véglegesen a 130 éves múltra visszatekintő nemzeti hírügynökséget, az MTI-ben 49-en maradnak, 130 dolgozót pedig átvezényelnek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapba (MTVA). Első körben 2010 végén szűkítették az intézmény önállóságát, amikor átalakították a teljes közmédiarendszert. A korábbi négy intézmény – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – dolgozóit és vagyonát az MTVA-ban vonták össze.

A korábbi médiumok csontvázintézményekké, ötven főnél kevesebbet foglalkoztató társaságokká zsugorodtak, amik lényegében a saját műsorstruktúrájukat állítják össze. Ebből a szisztémából eddig csak az MTI lógott ki, mert oda csoportosították a közmédiumok hírgyártását, a Hírcentrumot, a közös internetes portál, a Hirado.hu vezetését. Így a korábban 350 főt foglalkoztató MTI 180 fősre zsugorodott, de a többiekhez képest még így is erős, befolyásos intézmény maradt.

Az elmúlt egy évben pozícióharc dúlt a két vezérigazgató, Böröcz István (MTVA) és Belénessy Csaba (MTI) között. Régóta vitázott a két intézmény arról, hogy hová tartozzanak a vidéki és a külföldi tudósítók, vagy éppen a megrendelői és hírkiadási joggal rendelkező szerkesztők.

Feszültségforrás volt az is, hogy miközben az MTI-s Hírcentrum felelős szakmailag a közszolgálati híradókért, addig a műsort az MTVA-s szerkesztők és riporterek készítik. Az egymást követő híradós botrányok – Daniel Cohn Bendit európai parlamenti képviselő magyarországi látogatásának meghamisítása, Lomnici Zoltán volt főbíró kiretusálása, a január 2-i ellenzéki tüntetés olyan színben való bemutatása, hogy azon alig vettek részt – rávilágított erre a folyamatos konfliktusokat generáló és tisztázatlan felelősségi viszonyokat magában rejtő munkamegosztásra.

Erre a közmédia szakszervezetei és üzemi tanácsai is felhívták a figyelmet, de a javaslatukat, hogy az MTI újra teljesen önálló, az összes hírügynökségi szerkesztőt és újságírót foglalkoztató intézmény legyen, a közmédia vezetése nem támogatta. A két intézmény közötti háborút végül az MTVA nyerte, ez már az év elején látszott, amikor a tavalyi 2,5 milliárd forintról idénre 1,3 milliárdra csökkentették az MTI költségvetését.

A Népszabadság információi szerint a megmaradó MTI Zrt.-nél is komoly szakmai aggodalmak fogalmazódnak meg a június 1-jével végbemenő átszervezés kapcsán. Nemcsak amiatt, hogy az MTI-ben maradó, a híreket kiadó szerkesztők hogyan tudnak felelősséget vállalni a napjában kiadott 900 hírért, fotóért, hanem továbbra is teljesen tisztázatlan, hogy az MTI-s „szuperellenőrök” adhatnak-e utasítást a jogilag másik cégnél, az MTVA-nál dolgozó munkavállalóknak.