Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Elhunyt a Matlock sztárja

2012.07.04. 12:21
Nyolcvanhat éves korában kedden elhunyt Andy Griffith amerikai színész. A magyar nézők leginkább a Matlock című bűnügyi sorozatból ismerhetik, amelyben ő alakította a címszereplő atlantai sztárügyvédet.

Andy Griffith kedden reggel halt meg az Atlanti-óceán partján fekvő Manteóban lévő otthonában, és örök nyugalomra is helyezték szeretett szigetén, a Roanoke-szigeten - olvasható a család közleményében.

Az 1926-ban születetett Griffith több mint 50 éven át tartó karrierje felölelte a színház, a film és a televízió világát. A nézők két televíziós sorozatból emlékeznek rá leginkább: az 1960-ban kezdődött Andy Griffith Show címűből, amelyben egy amerikai kisváros seriffjét alakította nyolc éven át, valamint a Matlock című, tíz éven át tartó bűnügyi sorozatból, amelyet később szerte a világban forgalmaztak. Mozis szerepei közül kiemelkedett Elia Kazan Egy arc a tömegben című filmjének főszerepe.

Andy Griffith 2006-ban
Andy Griffith 2006-ban
Fotó: Arnold Turner

Griffith 1992-ben bekerült az Amerikai Televíziós Akadémia Hírességek Csarnokába, 2005-ben megkapta az amerikai elnöktől a Szabadság Emlékérmet, a civileknek járó legmagasabb kitüntetést. Hazájában híres country-zenész is volt. 1997-ben Grammy-díjjal jutalmazták I Love To Tell The Story című gospel albumáért.

Utoljára a Pincérlány - Édesen is csípős című 2007-es vígjátékban és a Szerelmi leckék idősebbeknek és haladóknak című 2009-es Marc Fienberg rendezte romantikus filmben vállalt szerepet, utóbbiban egy idős nagypapát alakított, akit fia tanít meg újra randizni.

A háromszor házasodott Andy Griffithnél 1983-ban fedeztek fel először egészségügyi problémát, Guillain-Barré szindrómával kezelték, hét hónapig nem tudott járni. 2000-ban koszorúérműtétet végeztek el rajta Virginiában, majd hét évvel később egy esés miatt megoperálták a csípőjét.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport