Egy héttel csúszik az ítélet a Klubrádió ügyében

2012.07.05. 16:01

Nem került pont a 92.9 MHz-es frekvencia körüli huzavona végére, nem derült ki, hogy a bíróság másodfokon is igazat ad e a Klubrádiónak a Médiatanáccsal szemben. Csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú eljárás keretében megtartotta az iratismertetést és felek meghallgatását, de ezek végeztével bejelentette: ítéltere csak július 12-én lehet majd számítani.

Ahogy arról korábban is írtunk már, a 92,9-es frekvenciára még a Médiatanács jogelődje, az Országos Rádió és Televíziói Testület (ORTT) írt ki pályázatot. Ez a pályázat kizárólag közműsor-szolgáltatásra szólt, azaz a nyertesnek nem kellett díjat fizetnie a frekvenciáért. A pályázaton meghirdetett frekvenciát 2010 áprilisában a Klubrádió nyerte el, a testület azonban a parlamenti választásokat követően határozatképtelenné vált, ezért a szerződés nem jöhetett létre a két fél között. Az ORTT utódjaként létrejövő Médiatanács pedig 2010 decemberében eredménytelennek nyilvánította az áprilisi pályázatot. A testület döntésénél arra hivatkozott, hogy a Klubrádiónak élő szerződése van a 95,3 MHz-es frekvenciára is, a jogszabályok pedig kizárják, hogy egy műsorszolgáltató egy vételkörzetben két rádiót üzemeltessen. Ez az érvelés a Klubrádió szerint nem állja meg a helyét, mert pályázatában szerepelt, hogy ha elnyeri az új frekvenciát, akkor a másikról lemond.

Első fokon a bíróság a Klubrádiónak adott igazat, és létrehozta a frekvenciahasználati szerződést. Az ítélet ellen a médiahatóság fellebbezést nyújtott be, az ítélet teljes megsemmisítését kérve. Időközben az Országgyűlés az ügyet érintő – egyébként visszamenőleges hatályú – jogszabályt hozott, mely a szerződés előtt álló közösségi médiaszolgáltatókat automatikusan átminősíti kereskedelmi médiummá. A jogszabály alapján tízmilliós nagyságrendű műsorszolgálati díj fenyegetheti a Klubrádiót.