Orwell túl balos a BBC-nek?

2012.08.23. 09:27
Az író emlékbizottságának munkáspárti elnöke szerint az adó politikai okokból utasítja el az Orwell-szobor felállítását. A BBC inkább egy másik teret keresne.

Nem csak Magyarországon dúlnak ádáz politikai viták a köztéri szobrokról, hanem Nagy-Britanniában is, pedig ott nem a Kárpátok Coelhojának próbálnak egy újabb kopjafát állítani, hanem George Orwellnek akarnak szobrot szentelni egykori munkahelye, a BBC előtt. A Magyarországon pártállástól függetlenül osztatlan elismerésnek örvendő néhai író-tudósító megosztó mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a BBC igazgatója állítólag azzal a kifogással utasította vissza a George Orwell Emlékbizottság javaslatát, hogy Orwell „túl szélsőbalos”. Erről Joan Bakewell bárónő, az Emlékbizottság elnöke számolt be a Telegraph-nak. A Lordok Házában a munkáspárti színeket képviselő főrend azt mondta, hogy az egyébként hamarosan távozó Mark Thompson markáns véleményét még az év elején személyesen osztotta meg vele, amikor először vetette fel neki a szoborállítás ötletét.  Pedig célra olyan jeles BBC-s újságírók is segítettek adományokat gyűjteni, mint Andrew Marr vagy James Naughtie. A hatvanezer fontnyi (21 millió forint) összegből pedig Martin Jennings brit szobrász készített volna szobrot, aki 2007-ben egy másik legendás újságírónak, John Betjeman-nek állított igen jól sikerült és kedves emléket a St. Pancras pályaudvaron.

A vádra maga Thompson egyelőre nem reagált, de a BBC közleményben megerősítette, hogy valóban nem járulnak hozzá a szobor felállításához – ezt azonban nem politikai, hanem művészeti okokkal magyarázták. A székház előtti Oxford Circus-ön ugyanis már most is áll egy alkotás, jelesül Mark Pimlott 1,6 millió fontért – több, mint félmilliárd forintért – készített Világ (World) elnevezésű alkotása, mely a glóbuszt kirajzoló vonalakból áll. A mű annak idején óriási felháborodást váltott ki, mivel megrendelése egybeesett egy nagy létszámleépítéssel. Az egész teret elfoglaló Világ miatt azonban a BBC inkább egy másik közterületet próbálna szerezni a londoni Városházától az Orweel-szobor számára.

George Orwell a második világháború – és nagy regényei, az Állatfarm és az 1984 – előtt a BBC-nek készített rádióműsorokat, 1941 és 43 között pedig a rádióadó szolgálatában Indiában folytatott náci-ellenes propagandát. Ezen kívül Orwell írta minden idők egyik legjobb riportkönyvet, a Hódolat Katalóniának-ot, mely úgy képes fantasztikus éleslátással és tisztességgel bemutatni a spanyol polgárháború korai szakaszának politikailag zavaros időszakát, hogy közben egy pillanatra sem rejti véka alá saját anarchista elkötelezettségét.