Ismét a Klubrádiónak adott igazat a bíróság

2012.09.26. 12:07 Módosítva: 2012.09.26. 16:16
A Fővárosi Ítélőtábla immár harmadszor a Klubrádiónak adott igazat a 95,3-as frekvenciáért folytatott perben. A bíróság kimondta, hogy az NMHH nem zárhatja ki a pályázatból a Klubrádiót, és hatályon kívül helyezte az erről szóló határozatot. Az NMHH Médiatanácsa szerint viszont a bíróság nekik adott igazat és nincs érvényes pályázat, ezért az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani.

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azon határozatát, amellyel alaki okok miatt érvénytelenítette a Klubrádiónak a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvenciára benyújtott pályázatát.

A bíróság kimondta, hogy mivel a médiatanács korábban már tartalmilag érvényesnek nyilvánította a pályázatot, nem hozhat azzal ellentétes döntést azáltal, hogy később megállapítja a beadvány alaki érvénytelenségét. A médiatanács döntéseivel kapcsolatban szerdán a harmadik bírósági ítélet született.

Első per: kizárták az Autórádiót

Az ügy előzménye az, hogy a Klub Rádió által használt budapesti 95,3 MHz-es frekvenciát - amin tavaly február óta folyamatosan meghosszabbított ideiglenes engedéllyel sugároz a rádió, a legutolsó 60 napos hosszabbítás október 5-én jár le - a Médiatanács tavaly megpályáztatta, de azt nem a Klubrádió, hanem az Autórádió Kft. nyerte, ám a Fővárosi Ítélőtábla március 14-ei döntésében részben hatályon kívül helyezte az erről szóló határozatot.

A jogerős ítélet szerint új győztest kell kihirdetni a 95,3-as frekvenciára, mivel az Autórádió pályázatában számos alaki hiba volt, és az NMHH Médiatanácsa nem ismételtetheti meg a pályázati eljárást, csak a győztes személyét kell megváltoztatnia. Mivel az Autórádió a pályázat elbírálásakor 66, a Klubrádió pedig 65 pontot kapott, úgy tűnt, az NMHH nem nagyon dönthet másként, minthogy a Klubrádiónak adja a frekvenciát.

Második per: végzésben nem zárhatják ki a Klubrádiót

A médiahatóság azonban július 5-én hirtelen felfedezett néhány alaki hibát a Klubrádió pályázati anyagában is, ezért őt is kizárta a pályázatból. Álláspontjuk szerint "a Klubrádió kifogására a Klubrádió magát is kizárta a 95,3 MHz-re meghirdetett frekvencia pályázatból". A médiatanács azt kifogásolta, hogy a Klubrádió pályázatának nem minden oldala volt aláírva, és nem volt rajta folyamatos számozás. Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója azonban akkor közölte, a 235 oldalas pályázatot a Klubrádió minden oldalán aláírta és megszámozta. A Klubrádió a Médiatanács döntésének azonnali felülvizsgálatát kérte a Fővárosi Ítélőtáblától, mivel durván jogsértőnek tartották.

"Az ítélőtábla döntése hatályon kívül helyezte a Médiatanács döntését, ezzel a Klubrádió visszakerült a 95,3-as frekvenciapályázatba" - nyilatkozta az Indexnek júliusban a Klubrádió jogtanácsosa, Stock Richárd. A Médiatanács szerdai közleménye szerint azonban nem ez történt, hanem a bíróság megerősítette a Médiatanács szakmai álláspontját és kimondta, hogy annak új eljárásban kellett vizsgálnia a pályázatok alaki és tartalmi érvényességét.

A Mérték Médiaelemző Műhely vezető elemzője, Polyák Gábor médiajogász az Indexnek akkor úgy nyilatkozott, hogy a bíróság valójában azt mondta ki, hogy a Médiatanács nem mondhatta volna ki végzésben a pályázók alaki hiba miatti kizárását, erről határozatot kellett volna hozniuk - és ez súlyos szakmai hibának számít.

Harmadik per: határozatban sem zárhatják ki a Klubrádiót

Ezt követően a Médiatanács valóban határozatban zárta ki a rádiót a pályázatból, amit a Klubrádió ismét megtámadott a bíróságon. A Fővárosi Ítélőtábla mostani ítéletében ezt a határozatot helyezte hatályon kívül arra hivatkozva, hogy korábban a Médiatanács már alakilag érvényesnek találta a pályázatot.

A történet tehát most ott tart, mint márciusban, a Médiatanácsnak valószínűleg nem lesz más választása, mint a 95,3-as frekvencián új győztest hirdetni, ami a Klubrádió álláspontja szerint nem lehet más, mint ők. Stock Richárd, a Klubrádió jogtanácsa az Indexnek ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a szerdai döntéssel immár harmadszor ítélték jogellenesnek a Médiatanács eljárását, ráadásul ez ellen nem is fellebbezhetnek. Mint mondta, a bíróság kiemelte, hogy eredményes a pályázatuk, ennek megfelelően a Médiatanácsnak nagyon rövid időn belül le kell folytatnia a győztest kihirdető eljárását.

"Mivel a Médiatanács az összes pályázatot kizárta, és a bíróság szerdán csak a Klubrádióét érvényesítette, a jogi helyzet ebben a pillanatban az, hogy csak egyetlen pályázó van a 95,3-as frekvenciára, a Klubrádió". Arról, hogy a többi kizárt pályázó megtámadta-e a Médiatanács határozatát, Stock Richárdnak nincsen információi, azonban mint mondta, ez nem is releváns kérdés, hiszen az Autórádió után ők végeztek a legmagasabb pontszámmal, és a pályázatok újrapontozására semmilyen jogi lehetősége nincsen a Médiatanácsnak.

"Nincs helye további okoskodásnak"

Polyák Gábor médiajogász az Index megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy "úgy tűnik, hogy a bíróság mindenben a Klubrádiónak adott igazat. A megjelent információk alapján a bíróság szerint a Médiatanácsnak egyáltalán nem volt lehetősége újravizsgálni a pályázatok alaki megfelelőségét, hanem a rendelkezésre álló adatok alapján ki kellett volna hirdetnie az új győztest. Az a véleményem, hogy ezen a ponton a Médiatanács részéről nincs helye további jogi okoskodásnak, el kell ismerniük, hogy ezt a pert elbukták, és lehetővé kell tenniük a Klubrádió számára, hogy az elnyert jogosultság alapján megkezdje, illetve folytassa a működését".

A Mérték Médiaelemző Műhely vezető elemzője szerint a hatóság feltehetően most sem fog kapkodni a győztes kihirdetésével, ameddig csak az eljárási határidők figyelembevételével lehet, elhúzzák az ügyet, akkor is, ha ennek már egyértelműen nincs értelme. Mint mondja, azt viszont sajnálja, hogy a jelen állás szerint sose tudjuk már meg, hogy alá kell-e írni az üres oldalakat a pályázatban vagy sem.

Mint ismert, a rádió perben áll a Médiatanáccsal az ingyenes budapesti 92,9-es frekvencia miatt is, amit 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán elnyertek, de a hatóság jogutódja mégsem kötött velük szerződést. A pert első fokon megnyerték, azonban a Médiatanács fellebbezést nyújtott be - és közben a médiatörvényt is módosították -, melynek következtében a bíróság új első fokú tárgyalást rendelt el.

Polyák szerint a rádió számára óriási tétje van ennek a pernek, mert azon múlik, hogy kell-e fizetnie médiaszolgáltatási díjat. "Sajnos az a per még sokáig elhúzható. Ha októberben születik is elsőfokú ítélet, a Médiatanács biztosan fellebbezni fog, és a per akár a jövő évbe is átnyúlhat. Az más biztos, hogy lesz Klubrádió, az még kérdéses, hogy milyen feltételekkel" - nyilatkozta a médiajogász.

Médiatanács: Eredménytelen a pályázat

Az NMHH Médiatanácsának közleménye szerint "az elmúlt időszak konzekvens bírósági határozatai egyértelművé teszik, hogy a Klub-szabály alapján a Klubrádió pályázata alakilag érvénytelen. A bíróság e tárgykörben hozott döntései értelmében a Budapest 95,3 MHz-es frekvencia hasznosítására kiírt pályázati eljárás eredményes, ugyanakkor érvényes pályázat nincs. A médiatörvény szerint, ha nincs érvényes pályázat, akkor a pályázati eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani.

"Mondjon le a Médiatanács"

Az MSZP szerint a Fővárosi Ítélőtábla szerdai Klubrádióval kapcsolatos döntése után a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjainak "ideje lemondaniuk". Közleményük szerint "a Klubrádió elleni hóhérmunka jogilag megint csak pancsernek bizonyult. Mivel nem valószínű, hogy az ország összes jogi analfabétáját az új médiahatóságnál gyűjtötték össze jó pénzért, a sorozatos szakmai tévedések mögött egyre meztelenebbül mutatja meg magát a politikai érdek".

Hasonlóan foglalt állást az ügyben az LMP is, mely közleménye szerint "többször felhívta a figyelmet arra, hogy a Klubrádió kizárása a pályázatból újabb bizonyítéka annak, hogy a Médiatanács nem a sajtószabadság, hanem a Fidesz oldalán áll. Korábban az LMP már hangsúlyozta: a Médiatanács régóta arra törekszik, hogy a kormány kérésére elhallgattassa Magyarország leghallgatottabb közéleti rádióját és saját érdekköreinek kedvezzen a frekvenciák újraosztásakor. Az Orbán-kabinet gyengeségét mutatja, hogy képtelen elviselni az ellenzéki véleményeket és legfőképp az állampolgároktól fél".