István, Vajk
20 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

Neonácikat tiltott le a Twitter a németeknél

2012.10.18. 09:21
A mikroblog-szolgáltató még januárban jelentette be, hogy országonként szűrik majd a tartalmat, és amennyiben egy Twitter-bejegyzés vagy -fiók törvénybe ütközik az adott helyen, letiltják a tartalmat. Eddig ilyen intézkedésre nem került sor, de tegnap a cég Németországban letiltotta egy ismert újfasiszta szervezet bejegyzéseit.

A földrajzi alapú cenzúráról tájékozató januári közleményben a Twitter azt állította, hogy a rövid üzeneteket csak abban az országban blokkolják, ahol az törvénybe ütközik, a világ többi részén nem.  Ennek megfelelően a Besseres Hannover (Jobb Hannover) nevű újfasiszta csoport Twitter fiókját akár itthonról is el lehet érni (itt van), míg Németország területéről nem, mert a német rendőrség kérésére a helyi ip-címekről érkező lekéréseket a Twitter blokkolja.

tw.png

A cég nem magától, vagy egy túlérzékeny Twitter-olvasó hisztije miatt döntött így, hanem azért, mert az alsó-szászországi igazságügyi hivatal erre kérte. A német rendőrség hivatalos megkeresésében az áll, hogy a neonáci csoportot bűnszövetkezetnek tartják, ellenük eljárás folyik, vagyntárgyaikat lefoglalták és minden közöségi hálós tevékenységüket felfüggesztették, így arra kérik a Twittert, haladéktalanul blokkolják a bejegyzéseiket.

Az amerikai szolgáltatónak azt is jelezték, elképzelhető, Besseres Hannover néven újabb fiókot igyekeznek majd regisztrálni a szervezet tagjai, amit a németek szeretnék, ha a Twitter nem engedélyezne. Az újfasiszta honlapot egy ideje már sehonnan nem lehet elérni (ez lenne az) a Gawker.com szerint viszont a tartalma meglehetősen ártalmatlannak tűnt.

A negyven tagú neonáci csoportosulás 2008 óta létezik, felvonulásokat rendeztek, idegengyűlölő üzeneteket közvetítő szórólapokat osztogattak, pontosan azt csinálták, amit az ilyen társulatok általában szoktak. Céljukként a Németországban élő külföldiek (természetesen leginkább a feketék, barnák és zsidók) eltávolítását nevezték meg, egyik közkedvelt szlogenjük a "demokrácia=nemzethalál" volt.

2012 júniusában tiltott önkényuralmi jelképek használata miatt jelentette fel őket az alsó-százsországi ügyészség, majd szeptember 25-én vádat emeltek ellenük összesen 24 bűncselekmény miatt, amiket 2008 és 2012 között követtek el.