Natália
2 °C
5 °C
Index - In English In English Eng

Szalai Annamária 1,6 millió forintos jutalmat kapott

2012.10.25. 11:12
Átlagosan 2,4 havi jutalmat kapott a Médiatanács öt tagja idén. Az NMHH-ban is osztottak jutalmakat, ám a hatóság nem árulta el, hogy mind az 563 munkatársa kapott-e vagy csak azok, akik kiemelkedően jól teljesítettek.

A Népszabadság értesülései szerint átlagosan 2,4 havi jutalmat osztottak ki az NMHH-ban és annak Médiatanácsában 2012-ben.

A médiahatóság a lap kérdésére közölte, hogy a Médiatanács mind az öt tagja kapott prémiumot, melynek pontos összegét nem árulták el, csak annyit, hogy a tagok tiszteletdíját a médiatörvény rögzíti. A lap számításai szerint Szalai Annamária, a Médiatanács elnökének tiszteletdíja 661 ezer forint, tehát 1,6 millió forintos jutalmat kapott. A testületi tagok fizetése 747 ezer forint, ez alapján pedig 1,8 millió forintos prémiumot kaptak. Ezen kívül a Médiatanács öt tagja költségtérítésre is jogosult, mely Szalai vagyonnyilatkozata szerint tavaly havi 116 ezer forint volt.

Szalai Annamária, az NMHH elnökeként 1 millió 296 ezer 300 forintot keres, e pozíciója után azonban a hatóság közlése szerint nem kapott jutalmat.

A médiahatóság szerint a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján fizettek jutalmat a dolgozóknak, annak mértékét szigorúan a célfeladatokon alapuló teljesítményértékelés eredményéhez kötötték. A válasz azonban nem tért ki arra, hogy összesen mennyi pénzt fizettek ki jutalomként, és az sem derült ki pontosan, hogy a hatóság összes dolgozója - tavalyi adatok szerint 563 ember - kapott-e prémiumot, vagy csak az arra érdemesek.