Összeköltözik a Népszabadság és a Ringier

2013.01.23. 18:23

Már február első hétvégéjén átköltözik a Ringier nyolcadik kerületi központjába a Népszabadság szerkesztősége, pedig nem régen még úgy volt, hogy a kiadó megválik a politikai napilaptól, amit a kisebbségi tulajdonos, a szocialista párthoz köthető Szabad Sajtó Alapítvány vett volna meg.

A Ringier azért lett volna kénytelen eladni Magyarország még mindig legnagyobb politikai napilapját, mert az NMHH ajánlására a Gazdasági Versenyhivatal tavaly májusban elutasította a Népszabadságot, a Nemzeti Sportot és a Blikket is tulajdonló Ringier és a Tvr-hét mellett nyolc vidéki lapot is üzemeltető Axel Springer egyesülési kérelmét. A két cég egész Közép-Európában összevonta érdekeltségeit, hogy így próbálják racionalizálni a működésük. A fúziót csak Magyarországon ellenezték.

A Népszabadság eladásának előkészítése egy éven át tartott, a napilap átvétele nem csak az MSZP-nek jönne jól, de a Fidesz is támogatta az ötletet.

Augusztusban már körvonalazódtak a szerződés részletei: a Ringier 1,5 milliárd forintért adta volna el a Népszabadságot, de öt évre maradna a Ringier nyomdájánál. A Népszabadság lapterjesztési-, illetve könyvelési-pénzügyi feladatai is a jelenlegi tulajdonos érdekeltségeinél maradtak volna. Ez utóbbira vélhetően azért lett volna szükség, mert az MSZP mindössze 3 millió forintot fizetett volna még idén a lapért, a többit  a Népszabadság jövőbeni bevételeiből fizette volna ki. A vételár azért sem tűnik túl nagynak, mert a Népszabadság jelenleg is 1,4 milliárd forinttal tartozik a szintén a Ringier tulajdonában lévő nyomdának, és a tulajdonosváltással ezt az adósságot átütemezték és jelentős részben elengedték volna.

A Ringier és az MSZP közti tárgyalások éppen azért szakadtak meg, mert nem tudtak megállapodni mindkét fél számára megnyugtatóan ennek az adósságnak a rendezéséről, illetve az MSZP távol akarta tartani a Ringiert a pénzügyektől.

A költözés arra utal, hogy az alapítvány és a kiadó közti tárgyalások végleg lezárultak, és a Népszabadság marad a Ringiernel. A Népszabadság sales-osztálya és egyéb háttérrészlegei már egy ideje a Ringier Futó utcai irodájában működnek, a mostani költözés így csak a szerkesztőséget érinti. A Ringier nem árulta el, hogy milye tervei vannak a Népszabadság Bécsi úti irodaházával, de jelezték, hogy a költözés nem jár együtt újabb leépítésekkel, mivel "jelen pillanatban a legnagyobb megtakarítást az infrastrukturális költségek csökkenésében és nem a személyi jellegű költségek lefaragásában látják".

A Népszabadság példányszáma egyébként már egy ideje zuhanórepülésben van, évente körül tíz százalékkal esik az átlagosan naponta értékesített példányok száma. 2012 harmadik negyedévében már csak napi 57 ezer Népszabadságot vettek az országban, amikor 2008-ban még százezernél is többet adtak el a lapból.