Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Pallagi megtartotta a Bors főszerkesztői székét is

2013.02.20. 14:50
A Bors kiadója vásárolta meg a Lapcom lapjait január közepén, az új ügyvezető Pallagi Ferenc lett, aki megtartotta a bulvárlap főszerkesztői székét is.

A magyar piac tizedik legnagyobb médiacége, az éves szinten több mint hétmilliárd forintos árbevételt elérő Lapcom Kft.-t január közepén vásárolta meg a Bors kiadója, a Kurens Press Media Kft., melynek vezetője Charles Kovács és Pallagi Ferenc.

A Lapcom tulajdonában volt többek között a a Győr-Sopron megyei Kisalföld és a Csongrádban megjelenő Délmagyarország. A mediapiac.com információja szerint a vállalatot Pallagi Ferenc ügyvezető igazgatja, aki emellett továbbra is főszerkesztőként jegyzi a Borsot.

A Bors szerkesztőségét Szekeres Tamás irányítja felelős szerkesztőként. A Lapcom napilapjai élén nem történt változás: a Kisalföld főszerkesztője Nyerges Csaba, a Délmagyarországé R. Tóth Gábor maradt.

Györke Zoltán, a Lapcom eddigi ügyvezetőigazgató-helyettese kereskedelmi és üzletágvezető ügyvezetőigazgató-helyettesként, Nádori Péter, a Bors eddigi főszerkesztő-helyettese és online tevékenységének felelőse (az Origo alapító főszerkesztője) pedig tartalmi és marketing ügyvezetőigazgató-helyettesként folytatja a Lapcomnál.