Negyvenmillió ingyenes példánnyal készül a Bild a választásokra

Több mint negyvenmillió ingyenes példányt oszt ki a német parlamenti választások alkalmából ősszel Európa legnagyobb példányszámú napilapja, a Bild.

A Bild zur Wahl elnevezésű lapszám szeptember 21-én jelenik meg, és Németország valamennyi háztartásába küldenek belőle - közölte a tömeglapot megjelentető Axel Springer kiadó kedden Berlinben.

A különkiadás a "hagyományos" lapszámmal párhuzamosan - a szövetségi szintű választások előtt egy nappal - kerül a háztartásokba, és a szerkesztőség szándékai szerint rá akar világítani a politikai összefüggésekre, bemutatja a választási programokat, valamint a kancellárjelölteket. A Bild ezzel akar lökést adni az évek óta csökkenő választási részvételi kedvnek.

A rendkívüli kiadás révén kedvet akarnak csinálni a politikához és a parlamentáris demokráciához - fogalmazott Alfred Draxler főszerkesztő-helyettes. Németországban valóban évek óta csökken a részvétel, amely 1998-ban még 82,2 százalékos, 2009-ben azonban már csak 70,9 százalékos volt.

A Bildnek nem ez lesz az első ingyenes lapszáma: tavaly a lap fennállásának 60. évfordulója alkalmából is ingyenes példányt juttattak el a német háztartásokba.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40