Schobert Norbi Sterbinszkyt sem fizette ki

Nem csak a felhasznált lemezekért nem fizetett jogdíjat, hanem az alkalmazott lemezlovasokat sem fizette ki Schobert Norbi, akitől mintegy 400 millió forintot követelnek a kiadók.

Dagad a jogdíj-botrány Norbi körül, legalábbis a Blikk szerint. Ahogyan az múlt héten megírtuk, több mint 400 millió forintot követelnek Schobert Norbin a magyar hanglemezkiadók, a fitneszguru ugyanis elfelejtett jogdíjat fizetni saját és felesége DVD-in hallható zenékért. Bár Norbi a vádakat azonnal tagadta, állítása szerint ő ezeket a lemezeket megvásárolta, a felesége Rubint Réka pedig egyenesen saját zenéket íratott a DVD-k alá, amiért a lemezlovasoknak minden egyes esetben külön fizetett.

Norbi a Facebook bejegyzésében írja, hogy a legjobbakkal írtattak zenét „Strebinszky Karcsival, Náksi Attilával és Haubert Zsoltival” amiért Rubint Réka rendesen fizetett. Nem így emlékszik azonban Sterbinszky. Bár ő maga ügyvédje tanácsára nem kívánt megszólalni, a Blikknek egyik ismerőse nyilatkozott, aki szerint Sterbinszky mindössze egy mixet írt Schobertéknak, és azért sem kapott soha semmit. Hamvai „PG” Péter, aki Rubint Réka négy DVD-jére is írt zenét, a Blikknek elmondta, ő soha nem kapott pénzt a házaspártól, baráti alapon írta a zenéket, cserébe azt gondolta, hogy a többi felhasznált zenééért majd kifizeti neki a jogdíjat fitnesz házaspár, de tévedett. A jogdíjakon való spórolás azért is furcsa, mert a házaspár az elmúlt években több százezer DVD-t adott el, amivel jócskán kerestek is.

A Blikk szombati számában megszólalt az érintett kiadókat képviselője, Papp Róbert, aki szerint helytálló a 400 milliós követelés, mivel Schoberték csak három dvd-jükre íratták maguk a zenét. "Számításaink szerint a tizenhárom év alatt körülbelül nyolcszázezer darab dvd-t forgalmaztak, amelyet ha a kiskereskedelmi árával, azaz kétezer forinttal felszorzunk, akkor egymilliárd-hatszázmillió forintot kapunk" – magyarázta a számítást. Ennek az összegnek a 25 százaléka a jogtulajdonosnak járó jogdíj, írja a Velvet.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59