Álmos
0 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Végleg bezárt a legviccesebb Hivatal

2013.05.19. 15:55
Amikor Ricky Gervais brit komikus 2001-ben a közszolgálati BBC megrendelésére leforgatta az Office, azaz Hivatal című szituációs komédiáját, nemigen sejthette, hogy a két évadosra tervezett sorozat a nemzetközi piacon milyen sikereket ér majd el. Hét országban készült el a papírgyári hivatal mindennapjait bemutató komédia helyi verziója, melyek közül messze az amerikai verzió érte el a legnagyobb sikereket: kilenc évadot, 201 epizódot élt meg, és az NBC egyik legkedveltebb sorozatává vált. Az irodaszerek forgalmazásával foglalkozó cég félreeső telephelyének nyomasztóan vicces életét bemutató sorozat a héten fejeződött be.

Az amerikai verziót 2005 márciusában mutatták be, azaz nem az őszi főszezonban, amikor azok a sorozatok kerülnek műsorra, amelyektől a tévék acélosabb nézettséget várnak el, hanem az úgynevezett midseasonben, amikor a nagy sorozatok pihennek, és az amerikai tévék kipróbálják a neccesebb tartalmakat is. Az ilyen sorozatok túlélési esélyei jóval alacsonyabbak, mint a többié, nem is költenek annyit a promóciójukra, mint általában, és nincsenek nagy elvárások sem velük szemben – tulajdonképpen azért kerülnek be a tévébe, mert a reklámidejüket a tévék már régen eladták. Az Office ráadásul egy brit sorozat remake-je volt, az első évad hat epizódja pedig az eredeti forgatókönyveket szinte szó szerint lemásolva készült, márpedig a nehezebben emészthető brit humor (bármennyire is finomítottak rajta), az amerikai közönség számára meglehetősen idegennek számít.

David Brent, az eredeti gyökér

Az Office sikere ellen tehát több tényező szólt, mint mellette. Maguk a készítők, sőt a színészek sem hittek különösebben benne, a sorozatzáró epizód előtt vetített dokumentumfilmben a Pamet alakító Jenna Fischer például nyíltan kijelentette, hogy egy percig nem gondolta, hogy lesz második évad, és a forgatás alatt aktívan keresett másik melót magának. Aztán lement az első hat rész, és ugyan a nézettség nem váltotta meg a világot, de az NBC és a kritikusok láttak benne valamit, amire érdemes lehet építkezni, a tévé fejesei pedig elhitték a sorozat készítőjének, Greg Danielsnek, hogyha a második évadban sokkal inkább eltávolodnak a brit eredetitől, és egy amerikaibb, befogadhatóbb sorozatot készítenek, akkor a hangos siker is megjöhet még.

Britből amerikait

A brit Office egy kifejezetten kegyetlen, de iszonyú vicces sorozat volt, amiben a papírgyári iroda alkalmazottait leginkább önimádó, beképzelt, érzéketlen és ostoba főnökük, David Brent akadályozza meg abban, hogy a munkájukat elvégezzék. Az eredeti  sorozat humora az amerikai közönségnek túl marginális és ijesztő lett volna, a szituációkat át kellett írni az ő ízlésüknek megfelelően, de erre leginkább csak az amerikai verzió második évadában került sor, addig a forgatókönyvek szinte szó szerint követték a briteket. A második évadtól azonban az amerikai verzió óvatos léptekkel eltávolodott az elődtől, megtalálta saját hangját és kialakított egy olyan viszonyrendszert, amiben a mellékszereplők (akik nagy részben a sorozat írói is voltak) egyre több időt töltöttek a képernyőn, ezzel kicsit könnyítve a főszereplőre nehezedő terheken. Az USÁ-ban egyéként nem Ricky Gervais, hanem Steve Carell alakította a Michel Scott néven futó figurát.

A stílus, az alapfelállás azonban megmaradt, azaz egy papírgyár unalmas irodájának mindennapjait követjük nyomon, ahol munkahelyi szerelmek és barátságok szövődnek, ahol pont úgy megtalálhatjuk a főnöknek nyalizó buzgómócsingot, a semmihez nem értő lusta alakot és a mindenkivel nagyon kedves jófej karaktert, mint a saját munkahelyükön. Az Office ezért tud a világ bármelyik pontján sikeres lenni, hiszen a karaktereket úgy írták meg, hogy ujjal lehessen rájuk mutogatni, te nézd már, ez pont olyan, mint George, vagy éppen Géza, amikor a főnöknek rohanva viszi a kávét. A történéseket egy dokumentumfilmes stáb szemszögéből, azaz kameráin át látjuk, a keretsztori az, hogy egy dokusorozatot forgatnak a Dunder-Mifflin cég mindennapjairól.

1.png

Ez az áldokumentarista stílus és a negyedik fal (a nézőt a cselekménytől elválasztó kvázi határvonal, mondjuk a képernyő) konstans ignorálása, a kamerából való kibeszélés (nekünk a nézőknek) és a maga módján kivétel nélkül szerethető karakterek alkotják az Office gerincét. Az, ahogy a szereplők a kamerába nézve mesélnek, a reality műfajától nem idegen, de tévésorozatban az Office előtt nem nagyon operált vele senki. Az ABC Modern családja és az NBC-n látható Városfejlesztési osztály is erre az elemre húzza fel a történéseket és arat az Office-hoz hasonló, sőt, a Modern család esetében azt bőven meg is haladó sikereket.

Az aranykor

Az Office első öt évadának nézettsége folyamatosan emelkedett, a nézők drukkoltak a Pam-Jim párosnak, röhögtek Dwight kényszeres marhaságain és eszement gyökérségein, Meredith alkoholizmusán, Kelly felületességén és Ryan beképzeltségén. Az Office, amikor jó volt, akkor nagyon jó tudott lenni, és nemcsak azért, mert Steve Carell egy másfajta főnököt alakított (zseniálisan), mint Ricky Gervais, hanem azért, mert amikor az eredeti forgatókönyvek elfogytak, az írók igazán kiteljesedhetek, és nagyon vicces történeteket írtak a szereplőknek.

Miközben nézi az ember a sorozatot, sokszor úgy tűnhet, hogy a jeleneteket a színészek rögtönzik, a dialógusokat pedig ők maguk írják, ott a díszletben, pedig  a valóság ennek pont az ellenkezője. Az írói stáb a végletekig kidolgozta a poénokat, egészen a legapróbb nyögésekig (szó szerint, még az őőőőzések is benne voltak a forgatókönyvekben), és ugyan a felvételek alatt az utolsó csapónál a színészek valóban improvizálhattak, csak nagyon kevés ilyen jelenet került be a végleges verziókba. Például az Oscar és Michael Scott közötti végtelenül kínos férficsók.

3.png

Az, hogy az írók és producerek közül sokan a szereplők között is feltűntek, mint például BJ Novak (Ryan), Mindy Kaling (Kelly), vagy Paul Liberstein (Toby), aki a sorozat utolsó éveben a showrunneri, azaz főgyártásvezetői feladatokat is ellátta, nagyon megkönnyítette a többiek dolgát is, a dialógusok természetesek voltak és gördülékenyek, az írói munka, legalábbis BJ Novak szerint pedig olyan volt, mintha a haverokkal leültek volna vicces történeteket mesélni egymásról.

A lejtmenet

A hatodik évad elején Carell jelezte a producereknek, hogy a hetedik évad végefelé lejáró szerződését nem újítja meg, és kiszáll a buliból. A döntés senkit nem ért váratlanul, Carell ekkorra már keresett vígjátékszínész lett, és nem akart egy szerepben megragadni. Egyre több és jobb ajánlatot kapott Hollywoodból, amikkel egy tévésorozat nem tudott, de vélhetően nem is akart versenyezni. A hetedik évad 21. epizódja, az, amiben Michael Scott végleg elhagyja a papírgyárat, a sorozat egyik legjobb és legérzelmesebb része volt, olyan csúcspont, ahol simán abba lehetett volna hagyni a sorozatot.

Michael Scott legjobb pillanatai

Nem így történt, mert a network tévé nem olyan logika mentén működik, mint a kábeltévék, a kreativitást és a művészetet felülírja a pénz. Márpedig az Office az NBC egyre csökkenő nézettségű műsorrendének egyik kivételes sikere volt, és hiába jelezték óvatosan a készítők, hogy a sorozat akár be is fejeződhetne, a tévé hallani sem akart a dologról. A Carell távozása után készült két évad viszont bebizonyította, hogy felmelegítve tényleg csak a közmondásos töltött káposzta jó, hiába hozták be James Spadert és még pár új szereplőt, a nyolcadik etap unalomba fulladt, a kilencedikre pedig szinte csak azért került sor, mert a szerződést nem akarta felbontani az NBC.

A vég

A színészek is megérezték, hogy ez az Office már nem az az Office, amiben elkezdtek dolgozni. Ed Helms (Andy) a Másnaposokkal és több, kisebb vígjátékkal szépen bedolgozta magát Hollywoodba, ahol John Krasinskit (Jim) és Jenna Fischert (Pam) már tárt karokkal várták. Greg Daniels A farm címmel egy spinoff-pilotot is forgatott, amiben Dwight Schrute és családja lett volna a főszereplő, de sem a közönségnek, sem az NBC-nek nem tetszett a backdoor pilot (egy sorozat rendes évada alatt, az epizódok között leadott bevezető rész), így ebből nem lett semmi.

Az Office 8. évadának legjobb pillanatai

BJ Novak forgatókönyvírói pályára vágyott, Mindy Kaling saját sorozatot kapott a rivális Fox adón (The Mindy Project), így ők a nyolcadik évadnál végleg otthagyták az Office-t, a helyükre érkező szereplők viszont senkit nem érdekeltek különösebben. A kilencedik évadban az írók ráadásul elkövették azt a hibát, hogy az addig láthatatlan dokumentumfilmes stábot is megmutatták, ezzel kizökkentve a nézőt abból a megszokott szituációból, amiben ő, a tévé előtt ülő befogadó volt az, akire kinéztek a szereplők, akihez tulajdonképpen beszéltek. A váltás sem kreatív, sem nézettségi szempontból nem tett jót a sorozatnak, de a fináléig csak elzötyögött a szekér valahogy.

A utolsó duplarész felépítését már a harmadik évad végén összerakták a készítők, azaz hat éve pontosan tudták, hogyan fejezik be a sorozatot: a dokumentumfilm-sorozatot bemutatja a PBS (az amerikai köztévé) a szereplőkből helyi sztár lesz, és ugrunk egy évet, amikor is szépen minden történetszálat elvarrnak. Anélkül, hogy spoilereznénk, nem lehet leírni a történéseket, így ezzel nem is foglalkoznánk, a zárórész viszont hosszú idő óta először tudta visszahozni azt a hangulatot, ami az első évadokban jellemezte a sorozatot. A karakterek közötti interakciót ismét átjárta az a fajta szeretet és tisztelet, amiért megkedveltük a sorozatot, a szereplők azt tették és úgy viselkedtek, ahogy azt elvártuk tőlük, így megkaptuk azt a lezárást, amire egy igazi rajongó vágyhatott.

Az Office távozása nem fog olyan űrt hagyni maga után, mint egy Vészhelyzet vagy egy 24, és 10 év múlva sem fogják úgy emlegetni, mint a 2000-es évek nagy amerikai vígjátéksorozatát. Ettől függetlenül egy szórakoztató, kiváló színészeket kitermelő, legjobb pillanataiban zseniálisan vicces sorozat volt, amire szívesen emlékszik majd vissza ez ember. Néha pedig ennyi is bőven elég.