Külföld kedvelte ByeAlex dalát

Többségében kedvezően ítélte meg a nemzetközi sajtó ByeAlex Kedvesem című dalának malmői előadását. Olyanok is akadtak viszont, akik szerint a szám unalmas és monoton.

A külföldi médiában nagyrészt pozitívan értékelték Márta Alex Kedvesem című dalát, amellyel tizedik helyezést ért el a svédországi Malmőben megrendezett 58. Eurovíziós Dalfesztiválon – derült ki a Médianéző tartalomelemzéséből, amely 13 ország 64 médiumát érintette.

Az idegen nyelvű sajtó mérsékelt érdeklődése kísérte Magyarország képviselőjét az idei Eurovízión. A mezőny kötöttsapkás kakukktojásával kizárólag a német média foglalkozott behatóbban, ezen kívül az amerikai, a brit és a román sajtó produkált egy-egy megjelenést. Az írások zöme online felületen látott napvilágot, nyomtatott megjelenésre csupán Németországban került sor.

A magyar induló produkciójának médiaképe nagyrészt pozitívan alakult, noha akadt példa semleges és kifejezetten negatív hangvételű tartalmakra is. A ByeAlexet méltató írások zöme még a szombati döntő előtt jelent meg. Ezek többnyire a jelölteket ismertették és azok esélyeit latolgatták.

Három német nyelvű cikk a nyomtatott sajtóban is megjelent, amelyek elismerően nyilatkoztak az énekes-dalszerző művéről és előadásáról. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője szerint a Kedvesem egy fülbemászó dal, amely nemcsak a mezőny legjobb száma, hanem megostromolhatná akár a slágerlistákat is. A Frankfurter Rundschau ByeAlex dalát a kötöttsapka gyengédségéhez hasonlította, míg a Die Welt arra hívta fel olvasói figyelmét, hogy az egyébként is szimpatikus szerzemény minden egyes újrahallgatással egyre jobb lesz.

A valóban releváns megjelenések zöme a weben jelent meg. Érdekes, hogy az érintett 15 cikk közül 12 szintén német, de egy-egy amerikai, német és román bejegyzés is született. A Wall Street Journal Speakeasy nevű blogja azt írta, a szemüveges magyar hipszterfiú egy "érzékeny, szívet melengető szerelmes dalt" mutatott be a saját anyanyelvén. A román Jurnalul National cikke szintén azt említi a magyar előadás pozitívumaként, hogy ByeAlex – szemben a román fellépővel –az anyanyelvén énekelt.

A BBC újságírója viszont értetlenül állt a jelenség előtt, és nem tudta mire vélni, hogy ez a "szemüveges, sapkában színpadra álló" énekes egyáltalán bekerülhetett az Eurovízió nevezettjei közé. A már említett Frankfurter Rundschau azt írta a magyar dalról, hogy az unalmas, és másfél perc után már az egyébként jámbor indie pop rajongók is felmordulnak tőle. A Die Tageszeitung cikkírója – a Speakeasy és a Jurnalul National véleményéhez igazodva – szerencsésnek találta, hogy ByeAlex magyarul adta elő a "dallamosan monoton szerelmes dalt".

Ezzel szemben a Pestiside nevű, angol nyelvű expatblog egyenesen "nacionalista elmebajnak" nevezte azt az eljárást, amely lehetővé tette, hogy ByeAlex egy olyan nyelven énekelt popballadával hozza zavarba nemcsak a kontinenst, hanem a vilgágot is, amelyet kevesebben értenek, mint a C++ programozási nyelvet.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40