Újságírók tiltakoznak Kerényi buzizása ellen
Az Aranytollas Újságírók Társasága Kerényi Imre távozását sürgetve közleményben ítélték el a miniszterelnöki biztos botrányos megnyilatkozásait. Megengedhetetlennek tartják Kerényi az V. kerületi City TV-ben elhangzott mondatait, tiltakoznak a lehetetlen ötletei (például hogy a Színművészeti Egyetemet tegyék át a Nemzeti Színházba), a színházi életről megfogalmazott zavaros gondolatai, az emberhez nem méltó, rasszista kijelentése ellen.
Az Aranytollas Újságírók Társasága arra kéri Orbán Viktort, hogy a miniszterelnök mentse fel Kerényi Imrét megbízatása alól, vagy Kerényi Imre önszántából mondjon le és hagyja el a magyar kulturális közéletet.
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a színház.hura kikerült egyórás videóközvetítés csúcspontján a röhögő Kerényi Imre akkorát buzizott a Nemzeti Színház igazgatóváltásának örvén, hogy arra még a teátrumot Alfölditől megöröklő, nyíltan jobboldali Vidnyászky is csak a fejét tudta csóválni (és csak napokkal később kért elnézést Kerényi vállalhatatlan kijelentéséért). A videó egyébként a Belvárosi Polgári Szalonba szervezett beszélgetésről készült felvétel volt, a City TV-ről pedig tudni kell, hogy a felügyelőbizottsági elnöke nem más, mint maga Kerényi Imre, aki a munkájáért bruttó 357 400 forintot kap a csatornától.
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IV. kerület Erzsébet utca 46.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon