Újságírók tiltakoznak Kerényi buzizása ellen

Az Aranytollas Újságírók Társasága Kerényi Imre távozását sürgetve közleményben ítélték el a miniszterelnöki biztos botrányos megnyilatkozásait. Megengedhetetlennek tartják Kerényi az V. kerületi City TV-ben elhangzott mondatait, tiltakoznak a lehetetlen ötletei (például hogy a Színművészeti Egyetemet tegyék át a Nemzeti Színházba), a színházi életről megfogalmazott zavaros gondolatai, az emberhez nem méltó, rasszista kijelentése ellen.

Az Aranytollas Újságírók Társasága arra kéri Orbán Viktort, hogy a miniszterelnök mentse fel Kerényi Imrét megbízatása alól, vagy Kerényi Imre önszántából mondjon le és hagyja el a magyar kulturális közéletet.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a színház.hura kikerült egyórás videóközvetítés csúcspontján a röhögő Kerényi Imre akkorát buzizott a Nemzeti Színház igazgatóváltásának örvén, hogy arra még a teátrumot Alfölditől megöröklő, nyíltan jobboldali Vidnyászky is csak a fejét tudta csóválni (és csak napokkal később kért elnézést Kerényi vállalhatatlan kijelentéséért). A videó egyébként a Belvárosi Polgári Szalonba szervezett beszélgetésről készült felvétel volt, a City TV-ről pedig tudni kell, hogy a felügyelőbizottsági elnöke nem más, mint maga Kerényi Imre, aki a munkájáért bruttó 357 400 forintot kap a csatornától.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40