Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Bárdos: Számonkérhetik rajtam a pártatlanságot

2013.08.28. 17:28 Módosítva: 2013.08.28. 17:30
Vasárnap este 19 órakor indul a kormányellenes összeesküvéssel vádolt Sanoma Media első hírműsora a Story4-en Bárdos Andrással és Baló Györggyel.

A kiadó hírszájtja után Hír24-re keresztelt hírműsor lesz az első lépés a bulvárból kitörni vágyó Story4 minőségi kereskedelmi tévévé való átalakítása útján.

Hír24 a STORY4-en

Baló segít megérteni a híreket

A Bárdos András műsorvezetésével induló Hír24 olyan, Magyarországon ismeretlen műfajú, mindössze 6-8 témát alaposan, riportosan feldolgozó hírműsor lesz, ami arra törekszik, hogy jobban megértesse a nézőkkel a hírek hátterét, és azt, hogy az egyes politikai-gazdasági döntések hogyan befolyásolják az életünket.

De az Index úgy tudja, hogy nemcsak a riportok hosszúságával kívánja ezt elérni a stáb, hanem azzal is, hogy az angolszász hírműsorok mintájára állandó szakértő segítségével mutatják meg az összefüggéseket mondjuk a szíriai háború és az emelkedő benzinárak között. Ez a szakértő pedig nem lesz más, mint Baló György, aki a hírek szerint rendszeresen feltűnik majd Bárdos András mellett.

Baló A szólás szabadsága, a Kedd 21 és a Kassza című egykori köztévés műsorok vezetője tavaly januárban hagyta ott a közmédiát, miután a kormányváltás után nem kapott új feladatot. Úgy tudjuk, hogy régóta várt egy olyan komoly hírműsorra, amiben „méltó módon visszatérhet”. Baló azonban nemcsak szakértőként vesz részt a híradóban, hanem segített a koncepció kidolgozásában és a stáb összeállításában is.

Az ő ötlete volt állítólag az is, hogy minden adásban legyen egy fő téma, amit a riport bemutatása után élő adásban, a stúdióban beszélnek meg egy-egy vendéggel. Ezek a nagyobb blokkok akár 8-10 percet is elvihetnek a műsoridőből.

Intelligens és okos hírműsor

Az Index információit megerősítette a TV2 Tények korábbi műsorvezetője, Bárdos András is, aki kérdésünkre közölte, hogy azért vállalta el a Hír24 műsorvezetését, mert a Sanoma hosszú távon egy integrált hírszolgáltatás (tévé, net, mobil) ötletével kereste meg. Mint mondta, „amikor véget ért a TV2-s karrierem, azt hittem, hogy én már nem fogok hírműsorban szerepelni. A Sanoma azonban egy olyan tervvel keresett meg, amire nem lehetett nemet mondani”.

bardos
Fotó: Story TV

Bárdos szerint a Hír24 „egy olyan hírműsor lesz, amit csak azért nevezünk híradónak, mert nincs rá jobb szavunk. A kereskedelmi híradóknál kevesebb témát mutatunk be, de azokat jóval elemzőbben. Sokkal kevesebb lesz a bűnügy, a karambol, de többet foglalkozunk a világ ügyeivel, és nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy megértsük és megértessük a nézőkkel a világ eseményeit. Baló Györgynek nagy szerepe lesz ebben, ő mint vezető politikai újságíró segít majd nekünk abban, hogy értelmezzünk bizonyos folyamatokat. Hónapok óta készítünk próbaadásokat, és biztos vagyok benne, hogy az idők során tovább fog fejlődni. Az a célunk, hogy egy intelligens és okos hírműsort készítsünk”.

Azzal kapcsolatban, hogy nemrégiben kormányellenes összeütközéssel vádolta meg Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Story4 tulajdonosát, a Sanoma Media Zrt-t, Bárdos elmondta, hogy „volt, akiben ez okozott rossz érzéseket, de bennem nem, én már megszoktam a verbális támadásokat, és nem foglalkozom vele. Az viszont biztos, hogy a Hír24 100 százalékig pártatlan, független és elfogulatlan lesz minden politikai párt irányába. Nem fogunk hazudni csak azért, hogy mindenkinek igaza legyen, és nem zárunk majd le témákat azzal, hogy elmondjuk, melyik párt prominense mit mondott, hanem arra fogunk törekedni, hogy kiderítsük az igazságot. És ezt bárki számonkérheti majd rajtam”.

Nincs nézettségi elvárás

Korábban Borsány-Gyenes András, a Story TV vezérigazgató-helyettese is cáfolta azt, hogy van összefüggés a tavaszi parlamenti választások és a Story4 közéleti-politikai területre való bemerészkedése között. Mint mondta, „csakis a saját piaci érdekeinket vesszük figyelembe, amikor elindítjuk a Hír24-et, egyszerűen arról van szó, hogy néhány kivételtől eltekintve nincs olyan általános szórakoztató csatorna ma Magyarországon, ahol ne lenne valamilyen hírjellegű műsor”.

A Hír24-gyel szemben egyelőre nem lesz nézettségi elvárása a Sanomának, Borsány-Gyenes az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy „a teljes műsorkínálattal szemben vannak elvárásaink. Az a cél, hogy a teljes lakosság körében az egész napot tekintve elért 1,5–3 százalékos közönségaránytól eljussunk odáig, hogy a Story4 a legnézettebb kábeltévék egyike legyen. De a hírműsor adásai a hir24.hu hírszájtunkon is visszanézhetőek lesznek”.

Régi köztévések újra képernyőn

Nemcsak a hosszabb, tényfeltáró anyagok miatt merül fel párhuzam a Hír24 és a korábbi Az Este című köztévés műsor között, hanem azért is, mert a stábban nem egy olyan, a kormányváltás után kirúgott köztévés riporter, műsorvezető kapott helyett, aki dolgozott a Pulitzer-emlékdíjas műsorban is. Így például László Pál is, aki nemcsak riportokat készített, hanem szerkesztette is Az Estét, de tudósított Afganisztánból a Panorámának, és készített riportokat a Szempontnak is.

Ez utóbbi közéleti-politikai műsor egykori műsorvezetője, M. Kiss Csaba szintén vezető riportere lesz a Hír24-nek (sőt a pletykák szerint a későbbiekben saját műsort is kap), ahogy Benyó Rita, a közmédia volt parlamenti tudósítója, Bakos Piroska az MTV külpolitikai újságírója, és Vidos Mihály is, aki az MTV hírháttér műsoraiban dolgozott riporterként és 2010-ben Junior Prima-díjat kapott.

A hírműsor főszerkesztője és szerkesztői szintén köztévés kötődésűek, előbbi posztot Siklós András, az m1 Híradó egykori műsorvezetője, utóbbit Németh Árpád, a Duna TV külpolitikai szerkesztője tölti be a stábban. De érkezett kereskedelmi tévés is a Hír24-be, így a TV2 Aktívjából és Naplójából korábbról ismert Keleti Andrea, az RTL Klub és az Info Rádió egykori műsorvezetője, Ignáth Márk, és Péterfi Judit, a Fókusz riportere.