Szilárda
0 °C
6 °C

Nem biztos, hogy elindul a Való Világ6

2013.09.11. 13:38
A Blikk úgy tudja, hogy pár hónapon belül újra képernyőre kerül az RTL Klub valóságshow-jának új szériája. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója szerint ez nem lenne logikus lépés.

A bulvárlap értesülései szerint hamarosan újra kinyílhat a villa kapuja, hogy új játékosok költözhessenek a falai közé. A Blikk úgy tudja, a hatodik széria hónapokon belül ismét műsorra kerül, ráadásul újítások is lesznek a valóságshow-ban.

Az Index megkereste Kolosi Pétert, az RTL Klub programigazgatóját, hogy kommentálja a bulvárlap értesüléseit. Kolosi azt mondta, hogy „nem tudja sem megerősíteni, sem cáfolni” a hatodik széria indulását. Ugyanakkor szerinte „érdemes végiggondolni azt, hogy az Éjjel-nappal Budapest széria komoly nézettségi eredményeket ért el, piacvezető műsornak számít, a Való Világnak viszont hasonló műsorsávban lenne helye az RTL Klubon”.

Kolosi Péter arra a kérdésünkre, hogy a VV6-ot az RTL2-n kívánják-e elindítani, úgy felelt, hogy a Való Világ sok százmilliós költségvetésből készül, így nem lenne feltétlenül logikus elindítani az RTL2-n akkor, amikor ez a csatorna a portfoliójukhoz tartozó két másik csatornával, a Film+-szal és a Cool tévével együtt (amit RTL3-nak neveznek) júliusban és augusztusban a kereskedelmileg fontos célcsoportban megverte a TV2-t is.

Mint mondta, „az RTL csoport a Super TV2-t önmagában nem tekinti versenytársnak, mivel legjobb esetben is csupán a 10. legnézettebb kábelcsatorna Magyarországon. Ráadásul az RTL önmagában az RTL2-vel nem is versenyez a reklámpiacon, hiszen azt – ahogy korábban kifejtettem – az RTL3-mal teszi".