Majka: Csaltak a Való Világban

2013.11.28. 11:43
Majka állítása szerint Árpa Attila belenyúlt a Való Világ beszavazó show-jának szavazásába. Az RTL Klub szerint komolytalanok a vádak, ezért nem is viszik perre az ügyet.

Az ózdi rapper, akinek frissen megjelenő könyvéből szemezgetnek a bulvárlapok, azt állítja, hogy a valóságshow második szériájába miatta kerülhetett be Anikó, ugyanis Árpa, a VV atyja megtudta, hogy ő – aki akkor a BeleValó Világot vezette – és Anikó időközben összejöttek, tehát ha leült volna a műsor, akkor ezt a kártyát elő lehetett volna venni.

Az első 12 versenyző közé nem jutott be Anikó, ekkor azonban pótszavazást tartottak azon három kieső között, akik a legnagyobb szavazatszámmal estek ki. Majka állítása szerint egy másik versenyző sokkal jobban állt a szavazáson egy ideig, de aztán egy pillanat alatt megfordult az eredmény, és Anikó került be a műsorba 13.-nak. „Szinte biztos vagyok abban, hogy Árpa belenyúlt a voksokba, s megbulizta, hogy Anikó költözzön be” – írta Majka.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy nem indítanak pert az ózdi rapper vádjai miatt. Mint mondta: „Tíz évvel ezelőtti történetről van szó, az akkori Való Világ minden részletére már én magam sem emlékszem, de arra igen, hogy semmi ilyesmi nem történt. Abszolút komolytalanok ezek a vádak, minden szavazás közjegyző jelenlétében történt. Majka szerintem csak fontosabbnak akar tűnni annál, mint amilyen. Nem hiszem, hogy nekünk komolyan foglalkoznunk kellene ezzel.”