Alfréd
-8 °C
2 °C

Vidám karácsony a bús királynéval

2013.12.25. 08:03
Tévéajánló karácsony első napjára, december 25-re. A karácsony az egész napos tévézés ideje, még az is szívesen bekapcsolja a készüléket, aki amúgy más napokon nem teszi, lássuk hát mit tartogat nekünk az első, igazán lazulós, kanapén fekvős karácsonyi nap.

Lehet találni jó műsort, de nem egyszerű a helyzet, és persze megint, mint minden évben azok járnak jól, akik szeretik az ismétléseket. Nagy újdonságokra ne számítsunk. Az M1-et nem lesz érdemes bekapcsolni, az biztos, legfeljebb a gyerekek lelhetnek némi szórakozást a Verdákban, (17.30) bár a fiús családok már valószínűleg látták, a lányokat meg úgysem érdekli. Ültessük le inkább őket délelőtt az Óz elé, legalább látnak egy igazi, 1939-ben készült klasszikust, és egyúttal az irodalmi nevelésre is gondot fordíthatunk, és közös családi éneklésben csúcsosodhat ki a bejgimajszolás (Duna Tv 10.15).

Én mindenképpen meg fogom nézni a Zene és szöveg című romantikus filmet, egyrészt mert nincsen karácsony Hugh Grant nélkül (természetesen az Igazából szerelmet is megnézem 24-én), másrészt mert ez a film olyan gyengus, hogy moziba pont nem ültem be rá, de karácsonyi lazításnak jó lesz (Viasat3 18.50). Persze lehet, hogy ezen a ponton lesz egy kis veszekedés a gyerekekkel a Jégkorszak 2-n (RTL Kub 18.50), ami bejgli emésztéshez szintén kiváló, de majd meglátjuk.

Sőt erre a műsorsávra másik vetélytárs is akad, hiszen nincsen karácsony Sissi nélkül sem, mi tavaly már végignéztük a gyerekekkel, a nagyobb lányom azóta is rá van pörögve Sissire, úgyhogy lehet, hogy az idei karácsonyt is a bús magyar királyné társaságában töltjük. Ha így lesz, maradunk is a Dunán, hiszen rögtön kezdődik a Boldog karácsonyt, Hetty néni! ami a Váratlan utazás című sorozat záró, karácsonyi epizódja. Ezzel nem lehet melléfogni, az egész sorozat végtelenül bájos.

A jó filmeket persze most is későn adják, de az éjjeli baglyoknak az Egy csodálatos elme című filmet mindenképpen ajánljuk. Csöppet régi, csöppet poros, de legalább jó. (TV2 23.15). Szintén nagy szeretettel ajánljuk az 1982-es, Karácsonyi kalamajka című francia vígjátékot is, (Comedy Central 23.00) rögtön utána South Park is lesz.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!