Eladják a Népszabadságot és a Nemzeti Sportot

2014.01.23. 11:27 Módosítva: 2014.01.23. 13:46
Alapjaiban rendezi át a magyar lappiacot a csütörtökön bejelentett fúzió a Ringier és az Axel Springer között. A cégek a fúzió érdekében érdekeltségeik egy részét eladják az osztrák Vienna Capital Partnersnek. Így az osztrák céghez kerül többek között a Népszabadság, a Nemzeti Sport, nyolc megyei napilap, a Világggazdaság, a Vasárnap Reggel és számos magazin, többek között a hot!, a Lakáskultúra és a Fanny.

Marc Walder, a Ringier AG vezérigazgatója csütörtökön bejelentette a cég dolgozóinak, hogy a Ringier és az Axel Springer fúziója érdekében érdekeltségeik egy részét eladják az osztrák Vienna Capital Partnersnek (VCP). Walder hozzátette, hogy egyik szemük sír, a másik nevet, amiért le kell mondaniuk cégeik egy részéről. Olyan befektetőt kerestek, aki a média magyarországi szerepét ismeri, a független sajtó fontosságát becsüli.

Mihók Attila, a Ringier Kiadó ügyvezető igazgatója, a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a Népszabadság, a Nemzeti Sport, nyolc megyei napilap, a Világggazdaság, a Vasárnap Reggel és számos magazin, többek között a hot!, a Lakáskultúra és a Fanny, valamint a gasztroportál, a Mindmegette.hu kerül a Vienna Capital Partnershez - tehát a két kiadó megvált a teljes politikai-gazdasági portfoliójától és csak a bulvár és szórakoztató tematikájú lapok egy részét tartotta meg.

Ringier-Axel Springer néven adják ki az egyesülés után többek között a Blikket, a Kiskegyedet, a Glamourt és a TVR7-et. A Ringier nyomda a Vienna Capitalhoz kerül, ahogy a MediaLog országos lapterjesztő cég is, az Axel Springer kecskeméti nyomdája pedig a Ringier-Axel Springerhez.

Az Axel Springertől és a Ringiertől mintegy 700 munkavállaló kerül az osztrák céghez. A Viennának eladott napilapokat naponta összesen több mint 230 ezer példányban értékesítik.

Mihók Attila a Ringier Kiadó ügyvezető igazgatója a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatója
Mihók Attila a Ringier Kiadó ügyvezető igazgatója a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatója

Heinrich Pecina, a Vienna Capital Partners igazgató-tulajdonosa hozzátette, hogy szereti Magyarországot, korábban Szerbiában is foglalkozott médiával, ott barátkozott össze Mihók Attilával. Mihók a Vienna Capital Partnersszel marad, ő "képviseli a kontinuitást".

Nem a végső tulajdonos?

„A VCP több éven keresztül volt a Ringier befektetőtársa Szerbiában egy nagyon sikeres médiavállalatban. Egy nagy múltú sikeres vállalkozástól és ezzel együtt kedves munkatársaktól megválni sohasem könnyű. Kiváló munkatársakat és kiadványokat adunk nagyon jó kezekbe” – idézi Marc Waldert és Ralph Büchit, az Axel Springer igazgatótanácsának tagját, a nemzetközi üzletág elnökét a két cég közös közleménye.

Azt írják, hogy a VCP „a Népszabadság nagy tiszteletet parancsoló hagyományaira” építene, és ezt kisebbségi tulajdonosaival, elsősorban a Szabad Sajtó Alapítvánnyal együttműködve képzelik el. (Az alapítvány az MSZP-hez kötődik.) Az átmenet 3-6 hónapot vesz majd igénybe.

Az Index információi szerint Pecina elmondta a Ringier munkatársainak, hogy távol tartja magát a politikától minden országban, ahol befektet. Az ígérte, hogy ahogy a Ringier fair és politikasemleges befektető volt, úgy ők is azok lesznek. Azt szeretné, hogy a lap „visszakapja régi fényét”. Az érintett lapok szerkesztőségeiben korábban attól tartottak, hogy az új tulajdonos nem az utolsó vevő, csak közbülső szereplő, a végső tulajdonos később derül ki. Sokan azt sejtik, hogy politikához kötődő kör áll a befektetők mögött. A Kreatív tavaly ezt írta a Viennáról: „A cég ügyleteit közelebbről ismerő forrásaink szerint legtöbb esetben közbülső szereplőként vesznek részt felvásárlásokban, hogy a valódi vevő kiléte ne derülhessen ki, ugyanakkor tanácsadóként is részt vesznek adás-vételekben.”

Zuhanó példányszám

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) legfrissebb adatai szerint 2013 harmadik negyedévében a Népszabadságból átlagosan 48 ezer példány fogyott naponta, miközben a válság előtt, 2008 elején még 116 ezer példányban fogyott a lap. Az utolsó adatok szerint a Nemzeti Sportból 52,9 ezret adtak el, a Világgazdaság eladásai adatai nem szerepelnek a Matesz adatbázisában. A Vasárnap Reggel 63,8 ezer, a hot! 76,3, a Lakáskultúra 20,9, a Fanny 47,2 ezer értékesített példányszámmal rendelkezik.

Az eddig az Axel Springer tulajdonában álló 8 megyei lapot: a 24 órát (12,8 ezer példány), a Heves Megyei Hírlapot (10,6), a Petőfi Népét (19,8), a Tolnai Népújságot (12), az Új Néplapot (16,1), a Békés Megyei Hírlapot (17,2), a Somogyi Hírlapot (18,6) és az Új Dunántúli Naplót (24,9) naponta 132 ezer ember vásárolta meg átlagosan a tavalyi év utolsó negyedévében.

Mennyi az annyi?

Egy vállalat értékelésének sokféle módja van, alapesetben azonban mindig igaz, hogy kiindulópontként a cég vagyona és éves adózás utáni eredménye használható. Amikor egy tulajdonos elad egy céget, általában nem egy, hanem több évi profitot szeretne egyben megkapni, nem ritka, hogy a vevők 5-10 vagy akár még több évnyi nyereséget is kifizetnek egy jó növekedési kilátások előtt álló szektorban működő cégért. (Persze egészen más a helyzet, hogyha veszteséges, esetleg még jó nagy adósságokat is görgető céges felvásárlásról van szó. Ilyenkor nem ritka az, hogy az eladó fizet a vevőnek). A magyar nyomtatott lappiac viszont egyáltalán nem nevezhető vonzónak, nem egy olyan terület, amire komolyabb növekedés vár. A napi- és hetilapok példányszáma évek óta meredeken esik, például a Népszabadságért napi szinten már ötvenezren sem fizetnek. Szintén bonyolíthatja a képet, hogyha a vevő nem szakmai vagy pénzügyi befektető, hanem inkább politikai motivációk szerint dönt. Ilyenkor a valós cégértéktől nagyon eltérhet a kialkudott ár. A felsoroltak miatt igen nehéz megbecsülni, hogy mennyiért cseréltek gazdát a szóban forgó lapok.

Bár a közlemény nem sorolja fel pontosan, hogy hány magazin kerül a VCP tulajdonába, információink szerint a hot!, a Lakáskultúra és a Fanny mellett többek között a Manager Magazin, az AutóMotor, a Buci Maci, az IM és a Bravo is az új tulajdonos kezébe kerül.  

Az Axel Springernél marad többek közt Kiskegyed lapcsoport, a Hölgyvilág, a Glamour, a Csók és Könny, a Geo, hétféle műsorújság, így a Tvrhét, az AutóBild, négyféle rejtvénymagazin és az olyan romantikus regényújságok, mint a Romana, az online termékek közül pedig többek között az Astronet.hu. Amennyiben a Gazdasági Versenyhivatal rábólint a fúzióra, ezeket a lapokat Ringier-Axel Springer néven adják majd ki.

Mit lehet tudni a VCP-ről?

A VCP a közlemény szerint egy vezető, független Vállalati Pénzügyi Tanácsadó és befektetési társaság Közép- és Kelet-Európában (CEE). Befektetőként a médiaszektorban többek között a Gürner+Jahr és a Ringier befektetőpartnereként volt aktív, számos nagyobb médiavállalat, mint például a Bonnier felvásárlási és eladási tranzakcióit pedig tanácsadóként segítette a régióban. A VCP alapítója és Senior Partnere, Heinrich Pecina évtizedek óta a magyar piac aktív szereplője. Ahogy az Index korábban megírta, a cég részt vett a Borsodchem eladásában is.

Ahogy tavaly májusban az Index megírta, a lappiac zsugorodása ellenére nem engedélyezte az NMHH Axel Springer és a Ringier egyesülését. A svájci hátterű Ringier és a német Axel Springer kiadóvállalat tranzakcióját minden más érintett közép- és kelet-európai piacon jóváhagyták a versenyhatóságok. A két cég az osztrák befektetési céget kérte fel arra, hogy vásárolja fel azokat a lapokat, amelyek miatt nem egyesülhetnek.