Frekvenciát vált a Klubrádió

Jövő pénteken nulla órától már nem a 95,3-as, hanem a 92,9 MHz-es frekvencián lesz elérhető a Klubrádió – írja a Népszabadság keddi számában. Mindez a Fővárosi Ítélőtábla áprilisi döntésének következménye, amely jóváhagyta annak a 2010-es, még az ORTT által kiírt pályázatnak az eredményét, amelyen a Klubrádió elnyerte az ingyenes közösségi frekvenciát.

Az ORTT utódjaként létrejövő Médiatanács 2010 decemberében eredménytelennek nyilvánította a pályázatot arra hivatkozva, hogy a rádiónak két frekvenciája lett volna. A Klubrádió azonban már a pályázatában is jelezte, hogy amint elnyerik a közösségi frekvenciát, lemondanak a 95,3-ról. A rádió bíróságon támadta meg a döntést.

A frekvenciaváltással lezárulhat a csaknem négy évig tartó jogi kötélhúzás. A rádió a változással évi 55 millió forint plusz áfa frekvenciadíjat spórol meg, az új frekvencia vételkörzete viszont kisebb, így a korábbi kétmillió helyett legfeljebb másfél millió embert érhetnek el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

6 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32