Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Már nem divat gyűlölni Kasza Tibort

2014.04.28. 19:18
Ha az internet népét kérdezzük, Kasza Tibornak annyi keresnivalója van a médiában, mint nekem a kosárfonók éves közgyűlésén. Ehhez képest már 15 éve a médiában mozog, a Crystallal minden falunapot bejárt, rendszeresen fotózza celebtársait, zsűritagként szerepel, műsort vezet, szólólemezeket ad ki és rádiózik. Vajon mi a baja vele a közönségnek? És ez egyáltalán érdekli? Interjú a Kasza! műsorvezetőjével.

Miért divat téged fikázni?

Nem gondolom, hogy most divat lenne, bár egy időszaka volt az életemben, amikor nemcsak ők kaptak herótot tőlem, de én is saját magamtól. 

Ez mikor volt?

Akkor volt divat engem nem szeretni vagy gyűlölni, amikor minden egyes, a médiában eltöltött percet marketingfelületként kezeltem, és ameddig le nem vették rólam a képet és a hangot, addig nyomtam valami állatságot. Ez jellemzően a Crystal zenekarral töltött tíz évre volt igaz, akkor lett Kasza Tiborból marketing-Duracell. Amíg mutatott a kamera, addig mondtam a magamét, új lemez, koncerthelyszín, mindegy, csak a zenekarról szóljon. Lenyomtam egy riportot, és belülről úgy éreztem, hogy ez atom volt, aztán tévén keresztül látva meg fogtam a fejem, hogy ez mi a túró. Sok voltam, nagyon sok. 

Ez egy öngeneráló folyamat volt, vagy te kerested a bulvárt, hogy helló, történt velem valami, nem kerestek meg?

Soha nem kerestem a bulvársajtót ilyenekkel, mert rendkívül ostoba dolognak tartom ezt. Azért kérdezted, mert láttál valami ilyesmit?

Nem, csak kíváncsi vagyok, hogyan lehet címlapra kerülni.

Én soha nem toltam azt, hogy lefotózom magam, aztán meg feljelentem. Ha mások csinálják, ha ezzel tudnak valamit megtolni, nem mondom, hogy ördögtől való vétség, de nem az én stílusom. Nem volt soha olyan szitu, hogy arra vágytam volna, hogy saját magamat lássam viszont egy címlapon, ahogy a kocsimban bambulok, vagy mit tudom én, egy plázában egy rettentő csinos lánnyal lefotózom magam és büszkén beküldöm, hogy mekkora májer vagyok. Azt gondolom, hogy ez a mai világban inkább visz, mint hoz.

Mivel tudtál fordítani a megítéléseden? 

Akkortájt lehetett, amikor elkezdtem saját magamat kellő öniróniával kezelni, amikor görbe tükröt tartottam magam elé, és igyekeztem a helyére tenni ezt a jelenséget, ami én vagyok. A korral is lassultam egyébként, az is kellett a megfelelő arányhoz. Én soha nem szerepet játszom, ezek nem felvett manírok, nem azért nyomtam a hülye dumámat folyamatosan a tévében, mert azt várták el tőlem, egyszerűen olyan voltam és kész, abban az adott korszakomban ez jött ki. Mostanra meg lehiggadtam. 

A kommentelők egy része viszont nem így látja, és továbbra is borzasztó irritálónak tart. Ez mennyire érdekel téged?

A kommentelésnek megvan az a pszichológiája, hogy az olyan extrovertált, önmagukat futtató és előtérbe toló személyiségű fazonokat, mint én, a kommentkultúra mindig nyírni fogja. Persze ha az én 200 ezres Facebook-oldalamat nézed, akkor ott nyilván mással fogsz találkozni. Nem hiszem, hogy kommentkedvenc leszek, de nem is kell azzá lennem. Viszont amikor a TV2-n A Nagy Duett új évadának első adása 19 százalékos közönségarányt tudott, az utána próbaként betolt Kasza! meg 18,2 százalékos közönségarányt hozott, azaz nagyon jól működött, az szerintem engem igazolt. (A Kasza! egyébként a SuperTV2-n látható, nem az anyacsatornán.) Pedig a tavalyi első adásnál nemhogy annak drukkolt az internet népe, hogy rendkívül sürgősen szűnjön meg, hanem annak, hogy lehetőleg essek bele egy tíz méter mély aknába, és a büdös életbe' ki ne jöjjek onnan. 

Az nagyon nem volt jó adás. Sőt, kifejezetten szar volt.

Ebben egyetértünk. Nem volt egy jól sikerült adás, de hát először csináltunk ilyet, fogalmunk nem volt, mi lesz belőle. Őrült nagy vakhittel vágtunk bele. Amire viszont az első adást ért kőkemény kritikák kiválóan alkalmasak voltak, hogy a hatásukra nagyon összekaptuk magunkat, és tudtuk, merre van az arra. Én rettenetesen betojtam, mert azt hittem, itt a vége a tévés karriernek, ember nem lesz, aki ezek után képernyőre enged. Másnap jöttek a kritikák, és nem tudtam velük vitatkozni, mert igazat írtak, de azért nem bántak velünk kesztyűs kézzel.       

Nem fogok most magyarázkodni, a műsor neve Kasza! és ennyi, bármi történik, nekem kell elvinni a balhét. Másnap reggel bementem a Morning Show-ba Balázsékhoz, én egész úton rettegtem, hogy úgy szétszednek, hogy senki nem rak össze többé. Látták rajtam, hogy nagyon kész vagyok, meg persze az adást is látták, így kesztyűs kézzel bántak velem. Ha bemegyek arcoskodva, megsemmisítenek. A második Kasza!-adástól feszesebben, jobban odafigyelve dolgoztunk, meg is lett az eredménye, a rajongók, akik az első adástól megijedtek, hogy most mi lesz, a második után írták, hogy jól van, látjuk, hogy nincs baj. Az a nagy szerencsénk, hogy kábelen megbocsátóbb a néző. Itt kapsz második esélyt a közönségtől, míg egy nagy csatornán rögtön leírnak.

Kinek az ötlete volt a műsor?

Illés Gabriella, a SuperTV2 kreatív producere vetette fel, hogy kéne valamit kezdeni, és ő volt, aki úgy gondolta, hogy én elég vicces vagyok ehhez a valamihez. Gabi kért fel korábban a A Nagy Duetthez is. Több koncepció felmerült a kerekasztal-beszélgetéstől az aktuális újságcikkek kommentálásáig, később fordultunk a late night show irányába.  

Néztetek meg hozzá külföldi mintát? Egyfajta öszvérműsor lett, innen-onnan átemelt műsorelemekkel. 

Szépen lassan jöttünk rá, hogy mi esik jól, mármint a műsorkészítés szempontjából. Egy ilyen műsor akkor működik ha önazonos, ha feszengsz, az ordít a képernyőről. Én azt szeretem, ahogy most toljuk, sok vendégünk van, pörögnek, kis duma, röhögés, majd jön egy produkció. Egyszerű a recept. Nem nézegettünk hozzá külföldi példát, bár ha megtesszük, sokkal könnyebb utat jártunk volna be vele, és kikerültük volna azokat a buktatókat, amiket így nem, de ezzel már nem tudunk mit kezdeni. Az első pár adás után a kritikusok már nem foglalkoztak velünk, és ez nagyon kellett, mert nem voltunk befeszülve minden felvétel alatt. Építkeztünk, kipróbáltunk ezt-azt, kihajítottunk szegmenseket, a közönség egyre jobban szerette, a nézettsége nőtt, szóval organikus volt a fejlődés. 

Nem harmincan írják a poénokat, nincs nagy stáb és százmilliós költség, szupersztár grafikus, aki dizájnolja a logót, satöbbi. A nagy, profi show-k emberanyagának és költségvetésének töredékéből rakjuk össze a heti produkciót, és már látom, hogy kérdeznéd is, igen, büszke vagyok rá. Mindenki furcsállja, amikor kiderül hogy nemhogy 30 fős gegcsapatunk nincs, egy sincs. Nincs is írott poén már a műsorban. Az elején volt, de nekem nagyon nem megy a súgókártyákról felolvasott mókázás, nem volt őszinte a dolog, egyszerűen nem én voltam.

Bemégy, a kamera forog, te beszélsz, és majd lesz valami?

Ennél sarkosabb a dolog, de ja, nagyjából igen. A kezemben lévő kártyán nem tréfák és szóviccek vannak leírva, csak az jó, ami spontán, akkor és ott jön elő belőlem. A zenei gegeket előre megírom, az igaz, de a vendég csak akkor szembesül vele, amikor élesben forognak a kamerák. Nem azt mondom, hogy nem lenne jó tíz embertelen humoros íróval dolgozni, délután bemenni a stúdióba, ahol a kezembe nyomnak egy A4-es lapot tele sziporkázó poénokkal, de nem biztos, hogy az én lennék. 

Mennyire szól bele a TV2 a műsorba?

Borzasztó szerencsés vagyok, mert nagyon nagy a mozgásterünk. Le is kopogom, de eddig semmire nem mondták azt, hogy ezt most nem kéne, vagy hogy sok lesz, olyan anyag pedig, amit már leforgattunk és nem kerülhetett adásba, egész egyszerűen nem volt.

Az, hogy kipróbálták a műsort A Nagy Duett után, utalhat arra, hogy át akarják hozni az anyacsatornára?

Erről nekem fogalmam sincs és nem is lehet - az ilyen megbeszélések nélkülem és zárt ajtók mögött zajlanak. Nyilván borzasztó boldog és büszke lennék, ha így alakulna - akkor is körbeugráltam a lakást, amikor kiderült, hogy 18,2-t hozott a próbaadás. Ha hat évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy  lesz a nevemen futó show-műsorom a tévében, azt körberöhögöm. Van tükröm és agyam, sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy makulátlan külsejű vagy beszédtechnikájú, na azt nem, de ha hozod az egyéniségedet, akkor ezt tudod feledtetni a nézővel. Ha a TV2 úgy döntene, hogy átveszik a műsort, ebben a mai állapotában egyébként boldogan rábólintanék, és elvállalnám. Hatalmas megtiszteltetés lenne. 

És ha egy másik műsorra kérnek fel? 

Beszélgetések vannak, megkeresések vannak, de ezekről most nem beszélhetek. Az elmúlt években azért a fejekben az kialakult, hogy ha a Kaszát dobod be valahová, jó eséllyel szórakoztató lesz. Vannak tévés terveim, és remélem, lesznek még kihívások, én meg megteszek mindent azért, hogy összejöjjön. A Nagy Duettet például azonnal folytatnám, azt nagyon élvezem csinálni. 

Egytől tízig mennyire volt kínos A Szépségkirálynő című szépségversenyt vezetni élőben?

Egyáltalán nem, én nagyon élveztem az egészet, csak az a meleg, az ne lett volna. Sebestyén Balázs azt mondta előtte, hogy mindegy mit csinálok, csak ne izzadjak. Ehhez képest a második percben már úgy szakadt rólam a víz, hogy nem láttam semmit, szinte egy tócsában álltam. Megszűnt a külvilág, nem volt más, csak én és az izzadtság. Nagyon nagy tapasztalás volt egyébként, mert ha valaki tapasztalatlan ilyen melóban, mármint egy élő tévéműsor levezetésében, az én vagyok. Nekem jutottak a backstage-interjúk, és egész jól mentek a dolgok, mármint mínusz izzadás ugye, amikor is az volt, hogy jönnek a versenyzőket felkészítő szakemberek vagy mentorok, és velük kell beszélni. Jó, ezzel nincs baj, csak éppen nem találták őket. Én meg ott álltam a kamera előtt, alany sehol, a fülemben számolnak, hogy három, kettő, egy, piros lámpa fel, te jössz Tibor, a helyzet adott, tessék megoldani.       

Hogy kezdődött ez a Kasza Tibor mindenáron szerepelni akar dolog?

Annak idején a gimnáziumban, mert irodalmi-drámai tagozatra jártam. Arra igen hamar rájöttem, hogy színész nem leszek, a színpadból is csak a csillogás érdekelt, és a zene. Próbálkoztam én a színjátszással, az egyik tanárunk például egy francia nyelvű darabot adatott elő velünk. A mai napig nem tudom, mit mondtam el nagy átéléssel, mert egy büdös szót nem beszélek franciául, de egy franciaországi színházfesztiválon óriási sikert arattunk.

Tudnál idézni a szövegből? 

Dehogy tudok. A gimiben ismerkedtem meg viszont a Katival (Lajtai Kati), akivel nyolc évig egy párt alkottunk, később pedig megalapítottuk a Crystalt. A zenekar tíz éven át volt sikeres, 2010-ben bomlott fel, azóta a szólókarrieremet építem.

A Crystal egyébként mennyire volt sikeres? 

Csak gondold végig, egy nyári hónapban volt 35-40 fellépés. Most ha valaki egész nyáron le tud nyomni 40-et, az örül, mint majom a farkának. Nem volt ritka, hogy egy hétvégén 14-15 bulink volt. 

De hogy?

Hát úgy, hogy elindultál, és kétóránként egy-egy félórás fellépés, közte meg utazás. A bátyám ráállt a gázra, és rohanás, nem volt olyan etap, hogy ne rettegtem volna, hogy most halunk meg, ebben a kanyarban. Ki volt számolva percre pontosan minden, hihetetlen, mennyire feszült volt az az időszak. Ez a része undorító volt, gyomorgörccsel ültem a kocsiban állandóan, hogy odaérünk-e a követező helyszínre. A koncerteket viszont imádtam, és hazudni nem fogok, nagyon jól kerestünk.

A fotózás hogy jött? 

Ez a Crystal mellett volt, azon vettem magam észre, hogy egy-egy képpel többet foglalkozom, mint egy átlagember. Először csak kis gépekkel, utána félprofi cuccokkal dolgoztam, aztán vettem egy profi felszerelést, és kipróbáltam a dolgot élesben. Nagy előnyöm volt, hogy a celebszakma elég belterjes, mindenki ismer mindenkit, és könnyebben bejutottam ismert embereket fotózni, mint modelleket. Elég jó képek készültek, és hamar kapott médiavisszhangot, szóval így indult be a dolog. Autodidakta vagyok, nem tanultam a szakmát, hanem tapasztaltam és úgy jöttem bele. Nagyon szeretik a képeimet, de nem akarom egyedül learatni a babérokat: egy jó fotósorozathoz kell egy jó alany, egy stylist, egy sminkes, egy berendező, az, hogy felcsapom a vakut, és jön a varázslat, az felejtős.      

Volt egy időszak, amikor magánéleti meg egyéb dolgok miatt elmentem Kínába divatfotósnak, mert kellett egy fél év, hogy összeszedjem magam. Volt ott egy kontaktom, aki elhalmozott ígéretekkel, de sajnos mire kiértem, és kivettem egy szállást, benyögte, hogy csak nem olyan egyszerű ez a dolog, és bocs, de nem tud segíteni. Nem estem kétségbe, felvettem egy asszisztenst, és elkezdtem házalni, ahol kellett, hazudtam, és többet mondtam magamról, másutt a zenével adtam el magam. Az meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam és sírdogáljak egy kövön. Az első hónap végére önfenntartó voltam a fotózásból és fellépésekből, még félretenni is tudtam.

A tévézés után mi jön? Bábszínház?

Tedd a szívedre a kezed: hány magyar sztárnak mondott közszereplő öregedett meg tisztességben? Aki a helyén van kezelve, akinek van annyi félrerakva, hogy ne kelljen számolgatni a lóvét a hó végi rozéfröccshöz? Na, én ezt nem várom meg, ennél sokkal tudatosabb vagyok. Az életemet nagyon gondosan, szakaszosan építettem fel: most amit lehet, azt a tévézésbe teszem bele, hajtom magam és beledöglök, ha kell. Az tervezem, hogy 4-5 év múlva hátat fordítok a show-biznisznek, felállok, mielőtt felállítanak. És hogy mi lesz akkor? Család, egy apával, aki nem azért feszült a gyerekével, mert rossz lett a nézettség.