Meghalt Pünkösti Árpád

2014.06.09. 17:28

Életének 78. évében elhunyt Pünkösti Árpád, a Népszabadság egykori főmunkatársa, író. A hírt a lánya, Pünkösti Nóra közölte az MTI-vel.

Pünkösti Árpád 1936-ban született, Debrecenben. 1954 és 1959 között a Veszprémi Vegyipari Egyetemen tanult, majd egy évig az Egyetemünk főszerkesztője, a Veszprémi Vegyipari Egyetem tanársegédje volt.

1960 és 1969 között a veszprémi Naplónál dolgozott, majd 1976-ig a Népszabadság szegedi tudósítója volt. 1976 és 1981, illetve 1984 és 1989 között az Új Tükör rovatvezetője, főmunkatársa, végül munkatársa volt. 1981 és 1984 között a Jel-Kép főszerkesztő-helyettesként, 1990-től pedig a Népszabadság főmunkatársaként dolgozott. 1979-ben a veszprémi televíziós fesztiválon az Ellentétek című filmje a zsűri és a közönség díját is elnyerte.

Pünkösti Árpád számos könyvet írt. Ismertebb munkái közé tartozik az Ím, béjöttünk nagy örömmel című dokumentumregény, A kihegyezett ember című szociográfia és a Kiválasztottak című riportkötet. A kilencvenes évektől több, Rákosi Mátyással, illetve a közelmúlt politikai szereplőivel foglalkozó kötete jelent meg. Ő írta a Szeplőtelen fogantatás című történelmi szociográfiát, ami a Fidesz megalakulásáról és első korszakáról szól.

Pünkösti Árpád számos elismerésben részesült, 1988-ban elnyerte a Művészeti Alap irodalmi díját, egy évvel később Bölöni-díjat kapott, a Szabad Sajtó Alapítvány díját pedig 1995-ben vehette át. Ezüstgerely-díjban 1996-ban, Aranytoll-díjban 2001-ben részesítették. 2002-ben Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport