Nem kellene a kormányfő apját bántani, jó?

2014.06.13. 18:45 Módosítva: 2014.06.13. 20:38

Péntek délután közleményben sérelmezte az RTL Klub műsorpolitikáját a Miniszterelnökség. A szokatlan politikai akcióban úgy fogalmaznak:

helytelen, hogy az RTL Klub bosszúhadjáratot indít azért, mert Magyarországon is adót kell fizetnie. Az pedig egész egyszerűen elfogadhatatlan, hogy a kormánytagok családtagjain, mint például a miniszterelnök édesapján akar bosszút állni ezért.

A közleményben nem részletezik, hogy pontosan milyen támadást indított a csatorna Orbán Győző ellen, az RTL Klub honlapján mindenesetre az "Orbán+Győző" keresőkifejezésre nem kaptunk találatot, a "Győzőre" is csak Szabó Győzőről. Az ugyanakkor meglehet, hogy a Miniszterelnökség már előre reagált a péntek esti, a cikkünk megjelenésével egy időben adásba kerülő híradóra.

Frissítés: Feltételezésünk helytálló volt, az RTL a péntek esti híradóban foglalkozott azzal, hogy a Demokratikus Koalíció vizsgálná Orbán Győző vagyongyarapodását. A videót ide kattintva tekintheti meg.

És az is tény, hogy az RTL a szerdai híradójában – a korábbi évekhez képest meglepő módon – komoly politikai témákat vett elő. Felcsúton is forgattak, viszont nem a kormányfő édesapjáról, hanem Mészáros Lőrinc polgármesterről, az Orbán által alapított akadémia elnökéről, a száz leggazdagabb magyar közé felkapaszkodott vállalkozóról. A szerdai híradóról itt, a csütörtökiről itt olvashatja cikkünket.

A tévécsatorna azt is felidézte, hogy Gulyás Gergely,   a parlament fideszes alelnöke, aki kedd reggel az M1 reggeli műsorában arról beszélt, hogy a reklámadóra a kereskedelmi adók okozta nagy társadalmi károk miatt van szükség, 2011-ben  ingyenjeggyel nézte meg az X-Faktor döntőjét

A konfliktus hátterében az RTL-t minden más magyar médiavállalkozásnál súlyosabban terhelő reklámadó elfogadása áll. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az ATV-n az Egyenes beszédben azt mondta Kálmán Olgának, hogy ha valakit megütnek, és egyedül van a támadójával szemben, akkor nincsen más lehetősége, mint hogy visszaüssön.

 A miniszterelnökségi közlemény az eltérő adóterhelésre nem tér ki, azt viszont – igaz, egy erős csúsztatással, amely alapján úgy tűnhet, mintha a médiavállalat eddig nem adózott volna, ami természetesen nem igaz, hiszen a vállalkozásokat terhelő normál adókat és más közterheket a csatornát üzemeltető M-RTL Zrt. is fizet – megjegyzi:

Magyarországon a kisvállalkozások is fizetnek adót, nem is egyet, hanem többfélét. Teljesen természetes, hogy egy sokmilliárdos árbevételű cégnek, mint az RTL Klubnak is adót kell fizetnie. (...) A reklámpiac más szereplői is kifizetik a reklámadót, mégsem indítanak bosszúhadjáratot.