Koncepciós perben ítéltek el három újságírót Egyiptomban

2014.06.23. 11:54
Három, az al-Dzsazíra hírtelevíziónak dolgozó újságírót ítéltek el Egyiptomban. Peter Greste és Mohamed Fahmy hét-, Abdullah Baher Mohamed tízéves börtönbüntetést kapott azért, mert hamis információkat és rémhíreket terjesztettek, valamint azért, mert a Muzulmán Testvériséggel szövetkeztek.

A három újságírót fél éve tartóztatták le Kairóban, azóta előzetes letartóztatásban voltak. Minden ellenük felhozott vádat tagadtak, de ez nem hatotta meg az egyiptomi ügyészséget. A tárgyaláson az is elhangzott, hogy az iraki rezsim bukása is az al-Dzsazírának köszönhető, és a három vádlott pontosan ezen ügyködött Egyiptomban is.

Az Amnesty International meggyőződése szerint Greste, Fahmy és Mohamed csak egy Egyiptom és Katar közötti geopolitikai játszma áldozatai. Katar finanszírozza ugyanis az al-Dzsazírát, és egyiptomi vélemények szerint a Muszlim Testvériség nevű vallási-politikai szervezetet is, amit Egyiptomban terrorszervezetnek tartanak. A három újságírót napokkal azt követően vették őrizetbe, hogy az egyiptomi kormány terroristáknak nevezte a Muszlim Testvériség tagjait. 

Az újságírókkal együtt több civilt is letartóztattak, akiket szintén rémhírterjesztéssel és a terroristákkal való szövetkezéssel vádolnak. Az újságírók azzal vádolták az ügyészséget, hogy hamis bizonyítékokkal támasztják alá a koholt vádakat, és mindez nem több, mint egy koncepciós per. A tárgyalás során például Greste korábbi videoriportjait is bejátszották, melyeknek semmi közük nem volt a mostani vádakhoz. Greste, Fahmy és Mohamed az al-Dzsazíra angol nyelvű kiadásának dolgozott, amikor letartóztatták őket. Greste korábban a CNN, a Reuters és a BBC alkalmazásában is állt, és Fahmy is dolgozott a CNN-nek.

Az al-Dzsazíra angol nyelvű csatornájának igazgatója szerint a három újságíró kiváló és feddhetetlen erkölcsű szakember, akik csak a munkájukat végezték Egyiptomban. A hétfői ítélethozatal előtt egy nappal John Kerry, amerikai külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy egyiptomi elnökkel folytatott tárgyalásai során is szóba hozta az ügyet, de arról nem beszélt, hogy milyen reakciót kapott rá. A világon jelenleg 167 újságírót tartanak börtönben, jelentette a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet. Kínában 32-őt, Eritreában 28-at, Szíriában pedig 16-ot. Idén munkavégzés közben 28 újságíró halt meg.