A blikkes Murányi Marcell a Népszabadság új főszerkesztője

2014.06.27. 11:18

Augusztus 3-tól a Blikk eddigi főszerkesztője, Murányi Marcell vezeti a Népszabadság szerkesztőségét, döntött a Népszabadság Zrt. rendkívüli közgyűlése. A Népszabadságot évek óta megbízott főszerkesztő irányítja, Tóth Levente, a lap utolsó kinevezett főszerkesztője Vörös T. Károly volt. Tóth Levente megbízatása lejártával a Ringier csoportnál folytatja munkáját.

Murányi Marcell 2006-ban lett a Blikk főszerkesztője, korábban a lap megbízott főszerkesztőjeként dolgozott, azt megelőzően pedig két évig főszerkesztő-helyettese volt. Pályafutása a Ringier Kiadónál 2002-ben a Vasárnapi Blikk felelős szerkesztőjeként kezdődött. Korábban a Mai Nap főszerkesztőjeként dolgozott. A Blikk új főszerkesztőjét a később választja meg a Ringier.

Januárban jelentették be, hogy a Ringier és az Axel Springer kiadók fuzionálni fognak. A cégek a fúzió érdekében érdekeltségeik egy részét eladják az osztrák Vienna Capital Partnersnek. Így az osztrák céghez kerül többek között a Népszabadság, a Nemzeti Sport, nyolc megyei napilap, a Világgazdaság, a Vasárnap Reggel és számos magazin, többek között a hot!, a Lakáskultúra és a Fanny.

„A VCP több éven keresztül volt a Ringier befektetőtársa Szerbiában egy nagyon sikeres médiavállalatban. Egy nagy múltú sikeres vállalkozástól és ezzel együtt kedves munkatársaktól megválni sohasem könnyű. Kiváló munkatársakat és kiadványokat adunk nagyon jó kezekbe” – állt akkor a két cég közös közleményében.

Azt is hozzátették, hogy a VCP „a Népszabadság nagy tiszteletet parancsoló hagyományaira” építene, és ezt kisebbségi tulajdonosaival, elsősorban a Szabad Sajtó Alapítvánnyal együttműködve képzelik el. (Az alapítvány az MSZP-hez kötődik.) 

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) adatai szerint  2013 harmadik negyedévében a Népszabadságból átlagosan 48 ezer példány fogyott naponta, miközben a válság előtt, 2008 elején még 116 ezer példányban fogyott a lap.