Na, mivel ekézte ma a kormányt az RTL?

2014.07.02. 18:47
Ezúttal L. Simon László, az extraprofit és a Norvég Alap elleni támadás volt terítéken az RTL híradójában.

Mi az extraprofit? - tette fel a kérdést az RTL Klub riportere L. Simon Lászlónak, a reklámadó atyjának, de nem kapott rá választ. Vagyis kapott, de értelmetlent: az államtitkár szerint a "tisztességes haszon" felett van az extraprofit, de arra már nem adott magyarázatot, meddig tisztességes a haszon.

Inkább bement a törvényalkotási bizottság ülésére, ahol megint módosíthatják a már módosított javaslatot, mégpedig úgy, hogy csak annak kell fizetnie reklámadót, aki legalább 2,5 millió forintot költ havonta Google- vagy Facebook-reklámra.

A híradóban beszámoltak arról a  hírről is, miszerint L. Simon László közvetlen munkatársaihoz köthető cégeket hívott meg egy 9,4 milliós kommunikációs tenderre. Ezt L. Simon teljesen természetesnek tartotta és lényegében ugyanazt ismételgette, amivel már a Népszabadságnak is érvelt: azért az ismerősei cégeit hívta meg a tenderre, mert bennük bízik meg. 

  Végül megszólaltatták a norvég nagykövetet is a Norvég Alap támogatásának kapcsán. A nagykövet szerint semmilyen bűncselekmény nem történt a norvég pénzek elosztásában, hiába sugallja ezt az alap vizsgálatát elrendelő kormány. Tove Skarstein nagykövet szerint alaptalanok a kormány vádjai.