Augusztus 20. alkalmából az állam szakmai díjakat és kitüntetéseket is kiosztott, köztük például Takaró Mihály irodalomtörténésznek, tanárnak, aki a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetését vehette át. Takarót onnan lehet ismerni például, hogy ő vezette a köztévén a Száműzött magyar irodalom című műsort, amiben kitagadta a magyarok közül a zsidó származású írókat, ellenben a nyilas kötődésű szerzőkkel, erről a Magyar Narancs írt bővebben 2012 májusában.
Takaró kitüntetésével kapcsolatban egy volt kollégája is írt Facebookon. Azt írja, hogy Takaró kizárólag jobboldali szerzők oktatását javasolta, a Nyugatot pedig csak egy kis példányszámú zsidó lapocskának tartotta.
A saját honlapja szerint 2007–2008 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karán tanított, jelenleg az Oktatási Hivatal külsős munkatársa és a Trianoni Szemle szerkesztőségének tagja. Oktatási munkája mellett előadásokat is szokott tartani, ezen a felvételen például arról beszél a Nagy magyarok sorozat keretében Horthy Miklóssal kapcsolatban, hogy az MSZP reményei szerint végleg megbukott, mivel kozmopolita kommunizmusával anyagi és erkölcsi csődbe vitte az országot.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!