A TV2 nagyot durrant A macskával

2014.09.04. 16:41
Ha tudom, milyen jelentőséggel bír a műfüves szőnyeg és pár kerti bútor, amit a TV2 a mai őszi műsorstruktúrát és újdonságokat beharangozó sajtótájékoztató megkezdése előtt a csatorna székházának udvarára kipakolt, esküszöm jobban megnézem őket. Ez volt ugyanis a Mokka-udvar, amit később kétszer is komoly újdonságként emlegettek, igaz, mivel már szeptembert írunk, bő egy hónappal később pakolhatják is el a cuccot, de ne legyünk kicsinyesek, ők sem azok, hiszen nemcsak a műsor vendégei, de a dolgozók is leülhetnek a tonettbútorokra.

Újdonságokról és a TV2-csoport elmúlt egy évéről volt szó a sajtótájékoztatón, amit hálistennek nem egy megszokott helyszínen (belvárosi étteremben vagy romkocsmában) rendeztek, hanem a TV2 székhelyén, az egyik felújított stúdióban, a Bumm! nevű új vetélkedő díszletei között. És ha már a felújításoknál tartunk, a TV2 a másik nagy stúdióját is generáloztatta, a Sztárban sztárnak illetve majd később a Rising Starnak helyt adó épület is megújult, de annyira, hogy Magyarország legmodernebb ilyen helyisége lett belőle, aminek együtt örült a sok sajtómunkás a TV2 vezetőségével és arcaival. Mindezt egyébként Tilla jelentette be, akit élőben kapcsoltak a Sztárban sztár kulisszáiból, kár, hogy miközben lelkesen mondogatta, hogy éppen a zsűrivel próbálnak, annak tagjai, Hajós András, Majka, Bereczki Zoltán és Liptai Claudia úgy két és fél méterre ültek tőlem, és legalább annyira röhögtek a kínos közjátékon, mint az újságírók.

A Bumm! díszletei egyébként nem néznek ki rosszul, már ha az ember szereti a hatszögeket, mert ez a visszatérő eleme a műsornak, a grafikában, a játéktérben és a bútorokban is visszaköszön. A Bumm! az az izraeli fejlesztésű vetélkedő, amiben

úgy kell válaszolni kérdésekre, hogy közben egy bomba alakú tárgy ketyeg előttünk, és ha a jó választ jelképező zsinórt elvágjuk, akkor lőttek nekünk és a megnyerhető millióknak

- ránk valami porszerű anyag robban ki a bombából, a lóvé meg elszáll, lehet hazamenni. A műsor szeptember 28-án vasárnap jelentkezik majd egy nulladik adással, utána hétköznaponként lesz látható. A vetélkedőt Kasza Tibor és Liptai Claudia vezeti majd, a párosuk pedig egyelőre működőképes, legalábbis abból a tízperces demonstrációból ítélve, amiben bemutatták a műsor bombáját (és rárobbantották a Bors egyik újságírójára). 

Szintén újdonság volt Ördög Nóra bemutatása mint a Rising Star műsorvezetője, az RTL-től elcsaklizott tévés azt mondta, új csapat, új kihívás, sok izgalom. A műsor az ősz nagy dobása lesz TV2-s részről (a Mokka-udvar mellett), de hogy kell-e a magyar nézőnek még egy tehetségkutató, azt nem tudom, ha az amerikai piacot nézem, akkor nem, ha az izraelit, akkor igen, szóval egyelőre még nagy kérdőjel az applikáción keresztül szavaztató énekes műsor. Az viszont kicsit elkeserítő, hogy ezen kívül a TV2 csoport őszén semmi más újdonság nem lesz, legalábbis ami a saját gyártást illeti, hiszen a FEM3Café és A Zsaruk című konstruált reality már megy, a Kasza! és a Pimaszúr ott alszik és a Sztárban sztár visszatérő műsor. 

A sajtótájékoztató többi része az öntömjénezés jegyében telt el, mintha egy klasszikus kommunista termelési jelentést hallottunk volna, a két tulajdonos, Yvonne Dederick és Simon Zsolt szavait hallgatva kedvünk lett befektetni a magyar kereskedelmi  televíziózásba, hiszen egy év alatt a cégcsoport nézettsége dinamikus növekedésnek indult (16,5-ről 17,1-re), a 18-59-es korcsoportra való áttérés indokolt és ésszerű, hiszen öregszik a magyar, és ötven fölött tévézik teljes lendülettel, és az egész napos, egész éves átlagot tekintve ők a jobbak, ráadásul, mint Simon Zsolt szavaiból kiderült, a TV2

a BBC sztenderdnek megfelelő, kiegyensúlyozott hírszolgáltató,

már tényleg csak az hiányzott, hogy valamelyik kormánytag a sötétből előrelépve bólintson, hogy igen, Zsolt, így van. A Tényekről szóló későbbi örömóda (piacvezető reggeli műsor hetven percben, ami igaz, de hát konkurencia nélkül annyira nem nehéz ugye, és most senki ne jöjjön nekem a köztévé műsorával, mert kiröhögöm) alatt azért egy Tények-bejátszásban Orbán Viktornak csak sikerült belevigyorognia a kamerába.

A TV2 pompás nézettségét és a 18-59 előnyeit kihangsúlyozó szakaszban azért szívesen meghallgattam volna azt, hogy miért csak a TV2 nézettségénél fontos a 18-59, és a kábelportfóliót miért 18-49-ben mérik, de erről nem esett szó, arról viszont igen, hogy a saját gyártás a fontos, és sok ilyen műsor készül a cégnél - a költségvetés 58%-át erre költi a cég. A bevételeik is növekedtek a nézettség mellett, 7,7 százalékkal, ami valóban dicséretes, igaz, a Big Brother 3. szériáját mégis azért kellett lefújni, mert nem volt rá elég pénz. A jól teljesítő cégnél ráadásul jó is dolgozni, az alkalmazottak 73 százaléka elkötelezett a cég iránt, ami a médiában mért 60 százalékhoz képest kifejezetten jónak mondható.

A jövő fényes, hiszen 2015-től a TV2-t nem ingyen kapják a szolgáltatók (nyugi, az RTL-t sem), ráadásul 50 százalékkal megnövekedett a cég ún. nonszpot bevétele, ami tulajdonképpen a szponzorációt jelenti, azaz egyre több cég szereti a TV2-höz kötni a szekerét, és ezt a jövőben méginkább növelnék. Az őszi műsorstruktúrába nagy hollywoodi filmek is beférnek, mondta György Bence, a csatorna programigazgatója, a TV2 a 20th Century Foxtól és a Paramounttól szerzett meg olyan filmeket, mint a Transformers 3, a Jack Reacher vagy a Mission Impossible 5, ezekkel a főműsoros nézettséget növelhetik majd vélhetően.

Az esemény legzavarbaejtőbb része az volt, amikor kiderült, hogy A macska című szappanopera (a Mokka-kert mellett) az egyik legfontosabb dolog a TV2 őszében, amit az újrakezdés jellemez, hiszen mindaz, amiről szó volt, egy megújulási kampány része: a TV2 két hét múlva arculatot vált (a weblapjuk már feketéből fehérbe öltözött pár napja), mert az átalakuló tévézési szokások miatt az ötven év felettieknek is szeretnének valamit nyújtani. És ekkor jött egy imidzsfilm, amiben voltak múlt századi lázadó tinédzserek, bevonuló sorkatonák, rendőrök verte hippik és egy rakás, pucéron zuhanyzó faszi, majd a legvégén egy tudatmódosult állapotban tekergő hipsztercsaj, akik ezek szerint mind az 50+-os korosztály kedvencei -  még mindig nem értem, mit akart ezzel a TV2 elmondani.

A TV2 úgy megy neki az ősznek, hogy igyekszik 18-59-ben elért előnyét megőrizni, de hogy a Rising Star vagy a Bumm!, az Édes élet vagy a Sztárban sztár tényleg az ötvenes korosztály műsora lenne-e, illetve hogy ezek kitalálói az ötven felettiekre gondoltak-e célcsoportként, abban nem vagyunk biztosak. Az viszont tény, hogy az általánosan kereskedelmi célcsoportnak nevezett 18-49-ben az RTL a mai napig jobb, mint a TV2 a főműsoridőt tekintve.