A teljes hírosztályt a hírhamisító Papp Dánielre bízza az MTVA

2014.10.16. 10:41
A Cohn-Bendit-riportról elhíresült Papp Dániel eddig is tartalomszolgáltatási igazgató volt, de ezek után a teljes hírosztályért is ő felel majd.

Információink szerint ismét Papp Dániel lesz az MTVA új tartalomszolgáltatási igazgatója, és ezentúl az egész hírosztály az ő hatásköre alá tartozik majd, azaz nem lesz külön hírigazgató. Papp Dániel immár sokadszor lép előre jelentőset  a ranglétrán – annak ellenére, hogy neve összeolvadt a riporthamisítás műfajával.

2229622 7b36544e35cf506b021ae28e793ee868 wm

Papp Dániel egyszer már bukott egy nagyot felfelé három éve. Akkor hiába derült ki, hogy gyakorlatilag meghamisított egy riportot, mégis kinevezték a MTVA hírszerkesztőségének egyik vezetőjévé. Az akkor 32 éves Papp Dániel készítette a Hírcentrumnak azt a tudósítást, amely szerint Daniel Cohn-Bendit nem válaszolt a kérdésre, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. A riport képi anyaga azt sugallta, hogy a kínos kérdés feltevése után a francia európai parlamenti képviselő távozott a sajtótájékoztatóról. Az Index birtokába került vágatlan felvételből azonban kiderült, mindkét állítás hamis volt.

A sajtótájékoztatóról készült teljes videóból kiderül, hogy a kérdés elhangzásától számítva fél óra múlva állt fel a politikus (49. perc), mivel indult a repülőtérre, hogy elérje a gépét. Az MTV riportjában az látható, ahogy Cohn-Bendit kimegy, miközben a riporter beszél. A politikus azonban már jóval azelőtt nézni kezdi az óráját, és szól a mellette ülőnek, hogy mennie kell, mielőtt a riporterhez kerülne a mikrofon, hogy újabb kérdést tegyen fel a jelenlévőknek, ezúttal a médiatörvényt elítélő EP-határozattal kapcsolatban. Tehát a zöldpárti politikus nem akkor és nem azért távozott, amit az MTV riportja sugall.

Ennek ellenére karrierje folyamatosan ívelt felfelé az MTVA-nál: főszerkesztői kinevezése után idén júliusban lett tartalomszolgáltatási igazgató, ami mellé most az egész hírosztály felügyeletét megkapja.

A tartalomszolgáltatási igazgatónak egyéb kétes dolgokhoz is köze van. A korábban jobbikos tisztségviselőként is tevékenykedő Papp Dániel már főszerkesztőként dolgozott a hír- és hírháttérműsoroknál a köztévénél, amikor Lomnici Zoltánt, a Legfelső Bíróság korábbi elnökét egész egyszerűen kiretusálták, vagyis kitakarták az arcát a Híradóból.

Az MTVA mindezek ellenére a teljes hírszolgáltatást Papp Dánielre bízta. 

Délelőtt elküldött kérdésünkre az MTVA csak késő délután küldte meg a választ, ebben azt állítják, továbbra is lesz hírigazgató a cégnél, Németh Zsolt. A válasz további részét változtatás nélkül közöljük: 

 
 
"Valótlan vádakat fogalmaz meg az Index 2014.10.16-i cikkében, amikor azt állítja, hogy az MTVA tartalomszolgáltatási igazgatója, Papp Dániel hírhamisítást követett el egy három évvel ezelőtt általa készített híradós anyagban, mely Daniel Cohn-Bendit, zöldpárti EP képviselőről szólt. Az állítás nem felel meg a valóságnak, súlyosan manipulál, valamint nem igaz, hogy a híradásban hírhamisítás történt. Nem indult sem etikai, sem jogi eljárás akkor, és azóta sem, aminek a tárgya az lett volna, hogy Papp Dániel vagy az akkori hírigazgatóság hírhamisítást követett volna el. A riportban szereplő képek nem manipulatívak, az elhangzó narráció pedig pontos, és a valóságnak megfelelő.

Az MTVA szerint tehát az, hogy valami nem úgy történt és valaki nem is azt mondta, amit ők állítanak, nem hamisítás, az pedig, hogy történt-e hírhamisítás, csak az dönti el, hogy indított el etikai eljárást az MTVA.