Kertész: A New York Times cenzúrázta az interjúmat

2014.11.11. 16:41

A Szombatnak adott interjújában Kertész Imre beszél arról, hogy 2013-ban meglátogatta a New York Times egyik újságírója, hogy interjút készítsen vele, de a válaszai miatt végül nem került be az újságba a cikk. Kertész saját bevallása szerint ugyanis az újságíró arra próbálta rávenni, hogy vallja be, Magyarországon diktatúra van.

Megkérdezte, hogy mi a véleményem a magyarországi helyzetről. Azt válaszoltam, hogy a helyzet kielégítő, remekül érzem magam, mire meglepődött. Úgy tűnt, az a benyomása, hogy megfélemlítve érzem magam a politikai hangulat miatt. Azután megkérdezte, hogy miért adtam a kéziratokat a német Akadémiának, és amikor elmondtam neki az indokaimat, nos, akkor úgy tűnt, nem tetszik neki a válaszom.

Kertész Imre 2012-ben Berlinben helyezte el a kéziratait, akkor úgy érvelt, hogy nem politikai okokból, hanem mert ott van apparátus arra, hogy ezt a művet megőrizzék, és ez meg is történik. Magyarországon nincsen erre apparátus és nincsenek anyagi lehetőségek, úgyhogy ez a legjobb, amit tehetünk. 

A Válasz.hu publikálta az interjú egy másik részletét is, amelyben a Nobel-díjas író kifejti, hogy nincs mindennel megelégedve, ami Magyarországon történik, de szerinte azt kijelenteni, hogy az országban „diktatúra lenne, nem több mint ideológia és felelőtlen beszéd”.

Kertész szerint miután nem jelent meg az interjú, az egyik barátja „nagyon helyesen” azt mondta neki, hogy ez egyfajta cenzúra volt.

Az ügyben kerestem a New York Times szerkesztőségét, amint válaszolnak, közzétesszük.