A főműsoridő továbbra is az RTL-ről szól

2015.01.12. 16:38
A TV2-n a Rising Star konkurencia hiányában simán nyeri a vasárnapot, és részben övék lett a szombat este is, de hétköznap este megszorítani sem nagyon tudják az RTL Klubot. 2015 ott folytatódik, ahol 2014 abbamaradt.

Botorság is lett volna azt várni hogy az újév beköszöntével a TV2 hirtelen megtáltosodik, és elviszi a nézőket a Barátok közt mellől. Az egyre fragmentálódó közönség a két nagy kertévé mellett a kábelcsatornákon keres magának tartalmat, a két nagy korábban 50 százalékos közönségaránya már a múlté, és nem is várható, hogy valaha visszatér - ma már egy 30-35 százalékos közönségarányt stabilan hozó műsort sikernek kell elkönyvelni.

A tavalyi évben is nagy csatát vívó RTL-es Híradó és a TV2 Tények című hírműsora között kiélesedett a verseny a január 5-i héten. A hétfő, a csütörtök és a péntek a TV2-é volt, a többi napon az RTL-es hírműsort nézték jobban a fiatalok, de minden nap akadt olyan félóra, amikor a vesztes ha pillanatokra is, de az idősáv nyertese fölé tudott kerekedni. Jellemzően 4 százalékosnál nagyobb különbség nem volt a két műsor közönségaránya között. A teljes lakosságban, azaz a TV2-nek kedvezőbb, idősebb nézőket is számoló kategóriában a Tények csak kétszer kapott ki a Híradótól, de volt olyan nap, amikor a két műsor közönségaránya között csak 0,6 százaléknyi különbség volt.

A hétköznapokra jellemző, hogy amint elkezdődik az Éjjel-nappal Budapest (19:30), a TV2 nem tud mit kezdeni az RTL-lel: a fél 9kor kezdődő Barátok közt pedig még jobban rátesz a nézettségre. Nem véletlen, hogy a hét legnézettebb 20 műsorának listáján a Barátok közt négy része is az első hatban végzett (egy-egy Fókusz- és Éjjel-nappal Budapest-epizód fért csak be az élmezőnybe), a TV2 a Rising Starral csak a nyolcadik, és a húszba egy Tényekkel tudott még bekerülni. A teljes lakosságban jóval jobban állnak, ott a húszba a Rising Star mellé hat Tények is befért. 

Elég nagy csalódás a TV2-n minden előzetes kampány nélkül bemutatott, Az elnök árnyékában című sorozat, hiszen a 9,6 százalékos közönségarányt egy kósza Golyóálló című film is tudja, jóval olcsóbban. A Macska tartja magát a délután 5 órás sávban, átlagosan 15 százalékos közönségarányt tud, a vele szemben látható Szombat esti láz-ismétlések nem nagyon érdekelnek senkit.  Szombaton este először a TV2 vitézkedett, Keanu Reeves Amikor megállt a Föld című sci-fi-je elverte a Doktor Szöszik című vígjátékot, viszont a Nagyon nagy Ő-vel az RTL kapta e a Kényszerleszállást, szóval ez így 1-1. Vasárnap nem volt apelláta, a Rising Star nyert a Salt ügynök és a Tenger vadjai 2 ellen, de a 20 százalékos közönségarányra nem lehet büszke a TV2. 

A köztévét megint alig nézte bárki is, A játék határok nélkül a maga 7,4 százalékos közönségarányával és 131 797 nézőjével a hét legjobban teljesítő műsora volt a fiatalok körében. Hogy ebből a csatornából minek hírtelevíziót csinálni, nem tudni, a pártpropaganda terjesztésének ritka gyenge eszköze lesz.