A 15 évnél idősebb magyar lakosság 68 százaléka (ez 5,8 millió fő) naponta hallgat rádiót, írja a Kreatív a TNS Hoffmann és a Mediameter kutatására hivatkozva. A kimutatásból kiderül, hogy karácsonykor a megkérdezettek 53 százaléka, szilveszterkor pedig 40 százaléka hallgatott az ünnepnaphoz kapcsolódó dalokat és műsorokat a rádióban.
Különösen év vége felé nőtt meg az érdeklődés a közéleti témák iránt, a szöveget tartalmakat is kínáló adók és műsorok népszerűsége is nőtt. Ezzel együtt azt is írja a Kreatív, hogy
az elmúlt két év során tapasztalt hallgatószám bővülés az ország egészében tapasztalható volt, így a hallgatottság növekedése az közszolgálati, az országos és regionális kereskedelmi, a budapesti, illetve a lokális adók esetében is kimutatható.
A fővárosban továbbra is a Class FM a legnépszerűbb, ezt az állami Kossuth Rádió, majd a Music FM követi, de feljött a negyedik helyre az InfoRádió is, ami az MR2 Petőfit előzte meg.