Teréz
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Rákay Philip otthagyja a közmédiát

2015.03.02. 16:41 Módosítva: 2015.03.02. 17:32
Egy hétvégi tévés eseményen már nyíltan beszélt döntéséről, de hivatalosan csak most jelentette be: kiszáll a mókuskerékből, és július 1-jével lemond vezérigazgatói pozíciójáról.

A hírt a Híradó.hu tette közzé ma délután. Az Index már délelőtt szerette volna megerősíttetni az információt, de érdemi választ nem kaptunk a közmédia sajtóosztályától. A vezérigazgatói posztról lemondó Rákay műsorvezetőként és kreatív producerként folytatja 2014 januárjában elindított, nagy sikerű történelmi talk show-ját, a Szabadság tér '89-et, szóval teljesen nem fog kikopni a közmédiából.

Rákay 2011 januárjában előbb az m1, majd az m2 intendáns-programigazgatójaként dolgozott, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese lett, és minden erejével az m1 és az m2 műsorstruktúrájának teljes megújításán dolgozott. Ebbe fáradhatott bele, hiszen információink szerint nem bírta már a ránehezedő nyomást, és belefáradt, hogy odafent azt magyarázza, hogy rossz az, amit a tévében csinálnak. 

Rákay a Parlamentben tárgyalt

Az intendánst hétfő délután a Parlamentből tudósító kollégiáink a Fidesz szakértői páholyában látták, majd sikerült szóra is bírniuk. Rákay az Indexnek azt nyilatkozta, hogy megbeszélni valója van valakivel a házban, így ha már ott volt, akkor beült a parlament ülésére, "nincs ebben semmi rendkívüli". Egyelőre a jövőbeni terveiről nem akart beszélni, de azt megerősítette, hogy a műsora továbbra is képernyőn marad.

A programstruktúra átalakítása egyébként sikerült, a közmédia a Disney-től olyan sorozatokat szerzett be, mint a Bosszú vagy az Egyszer volt, hol nem volt, igaz, a nézettségük nem igazolta a beruházást, de legalább történt valami a köztévé éveken át besült műsorrendjében. Rákay Philip alatt került át a köztévére vagy indult el ott a Maradj talpon!, a Gasztroangyal, a Mindenből egy van, a Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán, ő rendelte meg a Magyarország, szeretlek! és A Dal című műsorokat, és neki köszönhetjük a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatót is. A távozásról Rákay a következőket nyilatkozta a Híradó.hu-nak:

Nehéz szívvel hoztam ezt a döntést, ám minden kreatív ember életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, szüksége van szakmai levegőváltozásra, mert új ötletek megvalósítása, új feladatok és más izgalmas területek várják.

A sok szép és jó mellett azért keveredett bőven üröm is Rákay Philip regnálásába, hiszen az igazi pénzköltés pont arra az időszakra esett, amikor ő került az intendánsi pozíciókba. 2013-ban például az állami támogatásból nem jutott egy fillér sem a Pethő intézetnek, de 752,3 millió forintot valahogy sikerült kiszorítani az intendáns Itthon vagy - Magyarország szeretlek! című hazaszeretettől fűtött, kétnapos programsorozatára, amihez még 200 milliót hozzácsaptak csak a miheztartás végett, így az egész napos program 992,3 millió forintba került - a nézettsége pedig botrányosan alacsony volt, hiszen senkit nem érdekel, ha a torkán igyekeznek letuszkolni a hazaszeretetet egy nemzeti színű gumicsővel.

Amikor 2011-ben a HírTV mellől megérkezett a közmédiába, elsődleges célja az volt, hogy az m1-re visszataláljanak a nézők. Ez annyira nem jött össze, a közmédia a sportközvetítéseken, A Dal pár adásán és a Maradj talpon! vetélkedőn kívül nem sok mindent tud felmutatni, amit valóban néznek is az emberek. A Kálomista-istálló olyan sorozatai, mint a Fapad, a Hacktion vagy a Munakügyek, illetve a Jáksóhoz köthető a Marslakók emlékezetes bukások voltak, különösen a rengeteg pénzből forgatott Marslakók. Pedig 2011-ben Rákay azt ígérte, hogy

Nem azzal lesz tényező a médiapiacon az MTV, ha pártpolitikai kőbunkóval odacsap, hanem ha komolyan veszi, hogy a médiatörvény szerint mit is jelent a közszolgálat fogalma.

A közszolgálat értelmében az intendáns tévéje félmilliárd forintot szórt el a Kálomista-produkciókra, a 2013-as Magyarország Szeretlek!-napot követően még egyet rendeztek (hiszen mekkora siker volt), amire minimum 800 millió, egyes források szerint egymilliárd forint megint elment, de sorolhatnánk még az esztelen költekezés példáit. Nem azt mondjuk, hogy mindezekért Rákay Philip volt egyedül felelős, de amikor ő volt a közmédia zászlóshajójának intendánsa, illetve később a cég vezérigazgatója, akkor a komolyan vett közszolgálat azt is jelentette, hogy

  • kiretusálták Lomnici Zoltánt egy híradóból, majd élő adásban nem értették, ezzel mi a baj,
  • az ellenzék Opera melletti tüntetését egyedül a közmédia nem találta,
  • meghamisították a Daniel Cohn-Bendit sajtótájékoztatójáról készült felvételeket, majd a hamisítót hírigazgatónak nevezték ki,

és így tovább, egész szép gyűjtésünk van ezekből itt.