Láng Zsolt címén lakik a főgonosz a Kossuth rádióban

2015.03.03. 07:51

A Kossuth rádió most is műsoron levő hangjátékában, az Időfutárban a főgonosz lakcíme megegyezik a II. kerületi fideszes polgármester, Láng Zsolt villájának címével – írta a Blikk.

Az ifjúsági regény szerint az II. kerületi Apostol utcában van a hatalomért és pénzért mindenre képes „Felemásszemű” villája. A rádiójátékban elhangzik a házszám is, miután a főhősök az internetről kiderítik a főgonosz pontos címét. A mű megírásának idején, három évvel ezelőtt fás, ligetes terület volt a regénybeli helyszínen, nem sokkal korábban vette meg a területet a polgármester. 

A napilap megkereste az ifjúsági regény egyik íróját, Tasnádi Istvánt, aki azt mondta, hogy semmi szándékosság nincs a dologban, az utcanevet hangzása miatt választották ki, a házszámot pedig találomra. 

Hogy villaszerű épületek vannak arrafelé, azt tudtam, mert jártam arra.

Egy nehezen tagadható fricska van a műben: a gonosz tanfelügyelőt, akit a minisztérium küldött a főszereplők iskolájába, Hoffmann Jácintnak hívják, ő az alaptantervet követeli a pedagógusokon. A név alapján elég valószínű, hogy Hoffmann Rózsa korábbi oktatási, majd köznevelési államtitkárról mintázták a szereplőt.

Ezt nem én írtam, de lehet, hogy utalás 

– mondta a szerző Blikknek.