Annyiból. Amennyiből.

Kínos pillanat akadt bőven az indulás napján, néha nem úgy működött a rendszer, mint annak kellene, az embertelenül világos LED-falak előtt elveszve toporgó, időjárást jelentő bemondónövendékek lányos zavarukban bakiztak, kontrollmonitor híján pedig tényleg fogalmuk nem volt, mire mutogatnak éppen: a mögöttük levő falra vagy az arra vetített térképre. Ha mindezt egy magáncég produkálja, a saját vagy befektetői pénzéből, kiröhögjük, és megyünk tovább. Ha viszont a mi zsebünkből húznak ki kb. 1,2 milliárd forintot azért, hogy félóránként átlagosan 108 ezer embert szórakoztassanak, akkor idegesek leszünk, és megnézzük, hogyan és mire ment el ez a pénz, és ez hol jelenik meg a képernyőn a sok baki között.

A Nemzeti Hírtévének azért van jó dolga, mert ha senki nem nézi őket – mint ahogy a március 15-i, nyitónapi adásfolyamban is volt egy olyan ötperces szakasz, amikor a Nielsen konkrétan nullaszázalékos közönségarányt mért náluk –, akkor sem kell kétségbeesniük, hiszen nem az egyes közszolgálati adók nézettsége számít, hanem az egész portfólióé. Ha a nézőket sikerül átszoktatni a Duna TV-re, márpedig az első nap tapasztalatai alapján úgy tűnik, sokan odamenekültek a dilettáns hibákkal levezényelt Első Nemzeti Hírnapról, akkor ők akár be is szakadhatnak, a nézettségük lemehet a béka segge alá, akkor sem történik katasztrófa. Ezt az MTVA elnöke nyilatkozta az Origónak:

Nézettségi elvárás nincs felénk, helyette azt várják tőlünk, hogy mindannak megfeleljünk, ami a médiatörvényben szerepel. Ez nemcsak a közszolgálati testület elvárása, hanem a társadalomé is, amelyet ez a testület képvisel.

Mindez rendkívül nemes törekvés, de ehhez nem elég inteni egy varázsvesszővel és kimondani háromszor, hogy BBC, ettől még nem lesz a szervilis, mindenkori kormányérdekeket kiszolgáló közmédiából a pártatlan és hiteles tájékoztatás bástyája. Úgy sem, hogy pár tízmillió forintot biztos elköltöttek egy angol tervezőcsapatra, amely forradalminak korántsem nevezhető, inkább korai kétezres évek német, holland és svájci tévécsatornáira emlékeztető stúdióbelsőt tervezett. De legalább a LED-fal ívelt, ugye.

Egy 24 órán keresztül sugárzó, folyamatos hírfolyamot biztosító, az Akkor. Amikor. ígéretét betartó, modern hírtévét nem lehet úgy összerakni, hogy tavaly ősszel még csak hagymázas álom volt, és három hónappal az indulás előtt még nem állt a stúdió. Nem lehet úgy működtetni egy ilyen méretű vállalkozást (mert abban azért mindeni egyetért, hogy ha nem az Echo TV sufnituning módszerével akarunk tévézni vagy a Hír TV kicsit sárga, kicsit savanyú, de rém klausztrofób érzéseket keltő stúdióbelsőjét prezentálni HD-ben), hogy nem tolunk bele pár százmilliót, és nem szerezzük be hozzá a megfelelő eszközöket. 

Ráadásul az állományból januárban kirúgtak egy rakás embert, akik közül információink szerint külsősként, rosszabb fizetéssel visszavettek annyit, hogy a napi működés úgy-ahogy biztosítva legyen. Igen ám, csakhogy nem a vezetőségből zavarták el az embereket, hanem a műszakból, onnan, ahonnan nagyon is hiányzik a szakértelem, az, hogy az adásvezető legalább azt tudja, melyik gomb mire való a pulton. A helyükre érkező gyakornokhadról legendák keringtek már februárban, a gyakorlatlan, egyetemről frissen kikerült arcokról, akik örültek, hogy a gyakorlatban is beleszagolhatnak a tévézésbe, és nem bánták, hogy nem kapnak rendes fizetést. Mi nyolcvan ilyen gyakornokról tudtunk, akik el sem fértek a szerkesztőségekben, így a folyosóra kitett asztalok mellett dolgoztak, ahogy a 444.hu fogalmazott, MTI-hírek tömörítésén.

Pedig az agymosott, ideológiailag pártkompatibilis gyereksereg a történelemben nem egyszer mondott csődöt, így nem lehet csodálkozni azon, hogy a milliárdos összegből bevásárolt eszközpark már az első napon besült, még akkor sem, ha tudjuk, amit két forrásunk is állít, azaz nem azért volt már a második napon ismét parlamenti közvetítés a Nemzeti Hírtévén, mert valami fontos történt volna az Országházban (nem történt semmi érdekes), hanem azért, mert a nagy számban dilettánsokból és pályakezdőkből álló stábban nem akadt túl sok olyan szaki, aki értett volna a rendszer működtetéséhez.

És ezt tessék nagyon komolyan venni: úgy tudjuk, hogy az adáslebonyolító rendszerhez nem sikerült olyan tárhelykapacitású szervert beszerezni, ami elég nagy lett volna ahhoz, hogy ne teljen be március 16-ra. Ide töltöttek fel mindent a vágók és szerkesztők, nyersanyagot, vágott anyagot, szerkesztett bejátszókat, és mivel kezelni nem nagyon tudják az új rendszert (nem csoda, jó tíz napja kapták kezükbe a világ egyik legjobb, egyben legdrágább és meglehetősen bonyolult hírrendszerét, a Quantel Enterprise sQ-t), nem tudtak törölni az egyre jobban betelő hordozókról. Jobb híján jött a parlamenti közvetítés.

Azt pedig a józan ész is úgy diktálja, hogy ha egy egésznapos, rengeteg bejátszóval, külső bejelentkezéssel és az egészséges mértéknél jóval több időjárás-jelentéssel tarkított élő hírtévét gründol az ember, akkor jó előre átgondolja, hogy ehhez mire lesz szüksége. Majd ha minden megvan, és már tudja, hogy teszem azt a Quantelt fogja használni, akkor a munkatársakat elkezdi átképezni a Beta/Avid vágásról a legmodernebb technológiára.

Idejük pedig volt, mint a tenger: a hírtévé ötletét már 2004 áprilisában felvetették, akkor még Demokrácia néven. Nézzék csak, micsoda tervek voltak:

Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor és milyen műsorstruktúrával jelentkezik majd a Demokrácia elnevezésű hírcsatorna. A műsorokat az MTV eddigi híradós stábja készítené, amely sokkal több embert foglalkoztat, mint a Hír TV, így Rudi Zoltán véleménye szerint ha nehezen is, de meg tudnák tölteni a tematikus csatorna műsoridejét. A tévéelnök elképzelései szerint azonban a hírcsatorna után több más adó indulna, így az archívumot felhasználva „MTV Nosztalgia” és  „ MTV Sport” adó is szélesíthetné a köztévé kínálatát.

A mostani átalakulás tehát nem egy augusztusi borozáson született kósza gondolat továbbfejlesztése, hanem egy 11 éve már létező, konkrét terv továbbgondolása. Nem azt akarjuk mondani, hogy amit most látunk, azt Rudi Zoltánék 2004-ben így álmodták meg, de a koncepció maga, az elv, már létezett, nem volt idegen terep senkinek.

Ehhez képest a tavaly ősszel elkezdett folyamat, azaz a stúdió megtervezése óta a közmédia olyan nagyon nem feszült rá arra, hogy márciusban egy 24 órán át működő hírtévét beindíthasson. A 444 és az Index infói szerint a gyakornokok csak néznek, mint borjú az új kapura, amikor olyan rendszereket mutogattak nekik napokkal a március 15-i műsor beindítása előtt, amilyenekkel soha nem találkoztak, és nekik kellett összeállítani komplett bejátszókat, riportokat, anyagokat úgy, hogy a folyamat mikéntjéről legfeljebb az egyetemen hallottak.

A fejetlenség és kapkodás tévéjeként jellemzi egyik informátorunk a köztévét, aki szerint március 14-én este még nem volt adástükre a tévének másnapra, azaz

Nem csoda, hogy a két reggeli műsorvezető olyan idegesnek látszott a képernyőn, mintha az egyetemi záróvizsgájukra belépve döbbentek volna rá, hogy teljesen meztelenek, és egyébként sem tudnak semmit az anyagból. A többi történelem: a Nemzeti Hírtévé soha nem látott bakiparádéval indított, az első nap délutánjára a rendszer összeomlott, a bemondóknak néha fogalmuk sem volt, hogy mi következik, és pár esetben láthatóan az adásrendezőnek sem. Erről viszont legkevésbé a képernyősök, a szerencsétlen gyakornokok és a rendszerrel csak napokkal az indulás előtt ismerkedő technikai stáb tehet.

A hírtévézéshez ugyanis elég sok technikai berendezésre van szükség. A köztévé eszközparkja elavult, a meglévő technika alkalmatlan volt arra, hogy egy modern hírtelevízió elindulhasson rajta. Az MTVA így közbeszerzési pályázatok egész sorát írta ki, hogy az új berendezéseket és szoftvereket megvásárolhassák. Ismét csak a józan észre tudunk hivatkozni, amikor megtippeljük, hogy a beszerzések korábban megtörténtek, hiszen tavaly ősz óta pontosan tudták, hogy mire lesz szükségük, a brit tervezők ezt világosan megmondták, de ha nem, akkor csak van valaki a közmédiánál, aki ért ehhez.

Annyi.

A televíziós hírgyártó (Médiaszerkesztő és Playout) rendszerre decemberben írták ki a pályázatot. Ez az a rendszer, ami leváltotta a már elavult szalagalapú rendszereket egy új, fájlalapú hírgyártó rendszerre. Ez a többször említett Quantel, és ehhez kapcsolódik még kismillió más eszköz munkaállomásoktól a klienseken át mindenig, ami a működést szolgálja (bővebben itt.) A pályázaton nyertes Studiotech Kft. a BBC-nél is használt rendszert félmilliárd forintért szállította le az MTVA-nak.

A szerződést február 18-án kötötték meg, tehát ha abból indulunk ki, hogy míg egy ilyen papírt nem írnak alá az emberrel, addig nem kezdi el beszerezni a rendszert sem,

Ez nyilvánvalóan nem volt elég arra, hogy minden flottul menjen.

A pályázati dokumentációban négy cég szerepel, a vesztesek közül az egyik, a Rexfilm más, ebben a körben kiírt pályázatokat azért megnyert. A közbeszerzés eredményét március 11-én tették közzé, majdnem egy hónappal a szerződéskötés után, nehogy valaki megtámadja az eredményt (erre egyébként a törvények lehetőséget biztosítanak).

A Studiotech Kft. a meglévő hírstúdió átalakítására is felkérést kapott (121 millió forint értékben), ezt a szerződést dettó február 18-án írták alá, és tulajdonképpen az elavult eszközök HD-technikára való cseréjére vonatkozott. A cég elég régóta a piacon szerepel, tervezett és szállított komplett rendszereket a néhai MTV-nek is, de az nem túl életszerű, hogy a raktárukban 621 millió forintnyi eszköz parkolna, csak arra várva, hogy az MTVA kiírjon egy közbeszerzést, amin még az is meglehet, hogy (hogy nem) ők fognak nyerni.

Az elsőként említett pályázatban vesztes Rexfilm sem szomorkodhatott: ők annak az egész Kárpát-medencét behálózó tudósítói hálózatnak szállítottak kamerákat és azok tartozékait 421 millió forintért (itt és itt), akikkel a Nemzeti Hírtévé az indulás utáni első percekben sietett megismertetni minket. Idejük nekik sem volt sok: a szerződést januárban írták alá, és a harminc kamerát márciusban már élesben kellett bevetni, ugye. Információink szerint eléggé kicentizték a dolgot, hiszen a kamerák március 14-én még meg sem érkeztek.

A Rexfilmnek leesett még egy két részből álló, 112 milliós megbízás is, a már meglévő, Vizrt gyártmányú grafikai rendszert kellett részlegesen HD-ra fejleszteni január 27-től rohamléptekben, illetve az ehhez szükséges berendezéseket is megkeríteni, utóbbira egy hónapjuk sem volt (a szerződést február 19-én írták alá). Ehhez jött még maga a díszlet megépítése a LED-fallal, bútorzattal és további kijelzőkkel 97 millióért (BKFilms).

Ha mindezt összedobjuk, megkapjuk, mennyit is költött az MTVA eddig a Nemzeti Hírtévére:

1 251 000 000 forintot.

Iparági forrásaink szerint ezek a közbeszerzések – különösen a nagy tételek és a rövid határidők szerint – elég valószínűtlen, hogy anélkül zajlottak volna le, hogy a később nyertes cégek ne tudtak volna előre arról, hogy ők fognak nyerni. A Studiotech mellett a Rexfilm is évek óta rendszeres beszállítója a közmédiának, akik a BKFilmsszel is dolgoztattak már. Erről korábbi cikkünkben írtunk részletesebben:

És hogy mennyire nem fontos a nézettség a közmédiának? 249 960 800 forint értékben kötöttek egy szerződést a Nielsen Közönségmérés Kft.-vel „Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által támogatott közszolgálató műsorszolgáltatók csatornáira vonatkozó műszeres televíziós nézettségmérés és televízió nézettségi adatbázis szolgáltatás (2015.) beszerzése a szerződéskötéstől számított 1 éven keresztül” címmel. Ha nem releváns a nézettség, akkor ezt a negyedmilliárdot lehetett volna másra is fordítani, teszem azt, tapasztalt munkatársak alkalmazására. 

Az MTVA március 15. óta látható, komikus szerencsétlenkedése eddig 1,2 milliárd forintunkba került. Azért ebből a pénzből oda lehetett volna arra is figyelni, hogy az emberanyag alkalmas legyen a technika működtetésére, mert a Ferrari sem megy el magától a célig. Nemhogy egy olyan, amit egy jogosítvány, tapasztalat és meggyőződés nélküli sofőrre bíztak.