Újabb felmondási hullám a Magyar Nemzetnél

2015.03.19. 16:12

Hét munkatárs mondott fel a napokban a Magyar Nemzetnél, az újság nehéz helyzetbe kerülhet, információink szerint további munkatársak tervezik beadni a felmondásukat.

Csütörtökön adta be a felmondását a belföld rovat három, és a gazdaság rovat két munkatársa. Úgy tudjuk emellett távozik a művészeti vezető, valamint a vezető olvasó szerkesztő is. Az információt az egyik felmondott munkatárs erősített meg a lapunknak. Úgy tudjuk a felmondott munkatársak egy része a Napi Gazdasághoz megy miután kitöltötte a 30 napos felmondási időt.

A Magyar Nemzet körüli káosz február 6-án kezdődött, amikor vezetői (a Hír TV és a Lánchíd rádió vezetőivel karöltve) lelkiismereti okokra hivatkozva benyújtották a felmondásukat. Ennek előzménye Simicska Lajos, a lap és a másik két médium tulajdonosának emlékezetes kijelentése volt, miszerint Orbán Viktor „egy geci”, és majd ő rendet tesz a lapjánál, ahonnan „kirúg mindenkit”.

Elsők között Fehér Bélát, a hétvégi Magazin szerkesztőjét küldték el, - és a Kossuthkifli könyv szerzőjét, - aki egyébként negyven évig dolgozott a lapnál, más, Liszkay Gábor által korábban elküldött embereket pedig visszahívtak. És volt olyan, aki magától jelezte, hogy nem tetszik neki a Simicska Lajos által hirdetett irány, és nem szeretne együtt dolgozni a mostani vezetőkkel. Miután Kövér László nemrégiben közölte, hogy a Magyar Nemzet ellenzéki orgánum lett, aligha számíthat már az újság régi olvasóira. A felmondásokról megkérdeztük a lapot is, válaszukkal frissítjük majd a cikket.