Egymilliárdos tenderrel tette le a névjegyét a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

2015.04.15. 14:36

Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal célja a kormányzati kommunikációs feladatok költséghatékony megvalósítása a 247/2014. (X.1.) Kormányrendelet előírásai alapján, amelynek érdekében a Hivatal a kormányzati kommunikációs beszerzéseket egy központi közbeszerzési rendszerben valósítja meg.

A Hivatal tavaly októberi megalakulása óta nem nagyon hallatott magáról, bezzeg most: első jelentős közbeszerzési eljárásuk összértéke egymilliárd forint, célja pedig

Az állampapírok értékesítésének támogatását célzó médiatervezés és – vásárlás.

Azaz, hogy mindenki tutira megértse: az idén  június 26. és december 31. közötti időszakra szóló tenderrel a Hivatal egymilliárd forintot költ a magyar állampapírok reklámozására. A pályázati kiírásból azonban kiderül, hogy a tendert az NKH az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság nevében írta ki szerződést. Ha valaki esetleg kedvet kap hozzá, a műszaki alkalmasság simán megugorható, az egyetlen szűrő, ami a komolytalan pályázókat elrettentheti, hogy a legutóbbi két üzleti évben cégünk nettó forgalmának legalább 400 millió forintnak kell lennie. Bővebb informácóért ide tessék kattintani.

A Nobilis Márton irányítása alatt működő Hivatal szinte az összes kormányzati, minisztériumi, önkormányzati szerv, és állami vállalat kommunikációját kapta feladatául, bár pl. a Magyar Nemzeti Bank nem tartozik alá.