Albin
0 °C
11 °C

Brüsszeli zsidó alapítvány veszi meg a 168 órát

2015.08.12. 15:40

A Klubrádióba befektető és az Origóra is pályázó Brit Media Kft. megvásárolja a 168 Óra többségi tulajdonrészét, írja a Válasz.hu. A június elején alapított társaság a Klubrádió befektetőjeként bukkant fel nemrég, és az Origóra is jó esélye van, hiszen úgy tudni, hogy a Magyar Telekom által kiírt értékesítési eljárásában bekerült az utolsó körös ajánlattételi körbe. Mivel a magyar médiapiac friss szereplőjéről van szó, bizonyára nagyon erős ajánlatot tehettek.

Kiderült, hogy a Brit Media nem csak a sajtópiacon aktív,

2012-ben részben ez az alapítvány vásárolta meg az Arany Alkony idősotthonok ingatlanjait birtokló céget, és az 1300 embernek otthont adó idősotthon-hálózat új fenntartója az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) lett

– írja a lap, ami szerint az EMIH és a Brit Europe kapcsolata ezzel nyilvánvalóvá vált, így egyúttal arra is következtethetünk, hogy az a hír, amely szerint Soros György állna a cég mögött, bizonyára kacsa.

A Válasz.hu szerint az viszont igaz, hogy a Brit Europe mögött Amerikában élő, magyar származású zsidó üzletemberek állnak.

Korábban arról is írtunk, hogy a Brit Media ügyvezetője, Megyeri András Jonatán korábban a TV2-nél és a Viasatnál is dolgozott, jelenleg pedig a magyar zsidó közösség dél-budai központjának, a Bét Sálom zsinagógának a kántoraként önkénteskedik, illetve az EMIH-vel is jó viszonya van.