Első napján helyreigazítási pert bukott a kormánypárti Magyar Idők

2015.09.01. 17:43 Módosítva: 2015.09.01. 17:48

Alig pár órával azután, hogy kedd reggel Napi Gazdaság helyett már új névvel, Magyar Idők címen jelent meg a magát egyik bannerhirdetésében kormánypárti újságnak nevező kormánypárti újság, máris elbukta első sajtóhelyreigazítási perét.

A Napi Gazdaság még május végén hozott le egy cikket a vidékfejlesztési tárca közleményéből, ami Sallai Róbert Benedeket, az LMP parlamenti képviselőjét – aki civilben túrkevei gazdálkodó –támadta. A cikk azt állította, hogy miközben Sallai a kormány földpolitikáját bírálja, maga is állami földeket haszonbérel, támogatást vesz fel utánuk, ahogy egy, a családja részvételével működő kft. is ezt teszi.

Sallai helyreigazítást kért, majd pert indított a Napi Gazdaság ellen. A pert ma első fokon meg is nyerte, immár a jogutód Magyar Idők ellen, így nekik kellene a helyreigazítást leközölniük.

Sallai ügyvédje, Pálvölgyi Miklós az Indexnek elmondta: azt a valós tényt, hogy Sallai feleségének van egy nagyon kevés állami haszonbérlete, illetve van egy cég, ami Sallai 15-20 százalékos részvételével működik és természetvédelmi civil szervezeteknek biztosít helyet, úgy állították be, mintha Sallai az agrártámogatási rendszer haszonélvezője lenne, miközben ellenzéki politikusként azt bírálja.

Ez nem így van, kb. húsz pályázatot adott be saját maga, és egyszer sem nyert

– tette hozzá az ügyvéd. Szerinte egyszerűen politikai karaktergyilkossági kísérletről volt szó, melynek során az LMP politikusáról azt próbálták elterjeszteni, hogy „beleharap az őt etető kézbe".

Pálvölgyi azt is elmondta, hogy személyiségi jogi pereket is indítottak az ügyben más orgánumok, így a Pesti Srácok ellen is, illetve a minisztériummal és államtitkárával szemben.