Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Zelma, Rajmund
-5 °C
1 °C

Megvannak az idei Prima Primissima Díj jelöltjei

2015.09.09. 13:00

Bejelentették az idei Prima Primissima Díjak, köztük a Magyar Sajtó Kategória jelöltjeit is, írja a Kreatív. A jelölés fejenként ötmillió forint jutalommal jár, ezt idén három médaimunkás kapta. Egyikük Hajdú B. István sportriporter, aki nyáron igazolt át a frissen indult állami sportcsatornához, a másik két jelölt pedig a Heti Válasz egykori, illetve jelenlegi munkatársa.

Előbbi Stumpf András, a Heti Válasz korábbi újságírója, aki szintén idén váltott munkahelyet, most a Mandinernél dolgozi, illetve a népszerű Longstep zenekar gitárosa.

A harmadik jelölt Vinkó József, aki a Heti Válasz gasztronómiai rovatának egyik szerzője és a Magyar Konyha főszerkesztője.

Minden kategóriában három embert jelölnek, majd a kuratórium és a VOSZ kibővített elnöksége szavazza meg a győzteseket. Közönségdíjat is osztanak, amit SMS-szavazás alapján döntenek el. A győztes és a közönségdíjas 15 millió forintos jutalomban részesül.



  • Vennék
  • Hírek