Nem tájékoztatott kiegyensúlyozottan a TV2

2015.09.25. 13:20

A Médiatanács összeült, tanakodott, majd határozott, mégpedig a következő ügyekben:

  • Hatósági eljárást indítanak parlamenti képviselői bejelentés alapján, amelyben kifogásolták Boross Péter volt miniszterelnöknek a Magyar Hírlapban és a magyarhirlap.hu oldalon a migrációval kapcsolatos nyilatkozatát. A testület álláspontja szerint a szóban forgó médiatartalom alkalmas lehetett a bevándorlókat érintő megtévesztő, sztereotip vélemények felerősítésére, így ezeknek a sajtótermékeknek a vélelmezhetően kirekesztő tartalma hatósági eljárás indítását tette szükségessé.
  • A Jobbik által benyújtott kérelem kapcsán lefolytatott hatósági eljárásában megállapították, hogy a TV2 csatornán közzétett Tények egyik augusztusi hírműsorában a Volt jobbikos elnök hamisított című hírblokkban és a soron következő adásaikban sem közölték a Jobbik álláspontját, ezáltal nem tettek eleget a műsorszámok sorozatában a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének. Emiatt a Médiatanács közlemény közzétételére vagy a kérelmező hiányzó álláspontjának megjelenítésére kötelezte a televízió szolgáltatóját.
  • Huszonnégy esetben helyi és körzeti tévék nyertek támogatást hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok egy éven át tartó gyártására, összesen 106,9 millió forint értékben a Magyar Média Mecenatúra programjának keretében, a szóban forgó médiaszolgáltatói körnek szóló pályázat idei második fordulójában. Ők kaptak pénzt: a Debrecen TV, a DSTV Dunaújváros, a Kapos, a Kecskeméti TV, a Miskolc Televízió és a Veszprém TV, a Danubia, a Hajdúnánási Televízió, a Hajdúszoboszlói Városi TV, a mórahalmi Móra-Net TV, az RTV Szekszárd, a Sárvári, a Szentgál Televízió, a TiszapART Televízió, a WTV Williams TV, a Gyula TV, az Ipoly Televízió, a Kalocsa Városi Televízió, a Kapos Televízió, a nyíregyházi Kölcsey Televízió, a Miskolci TV, a Nyíregyházi TV, a Pannon Televízió és a sátoraljaújhelyi Zemplén TV.