Izidor
1 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Kártérítést fizet a Sony a dolgozóinak

2015.10.21. 10:31

Még mindig nem ért véget a Sony-botrány, hiszen a cég alkalmazottai még mindig nem nyugodtak bele abba,hogy sérültek a személyiségi jogaik, és több olyan adat napvilágra került a cég szervereinek feltörésekor, ami kifejezetten személyes adatnak számít.

A Sony Pictures-t tavaly év végén érte hackertámadás, amikor amikor a Guardians of Peace hekkerei mérhetetlen mennyiségű adatot kiloptak a cégtől. Mindezt bosszúból, mivel a Sony elkészítette az Interjú című fimet, amiben kifigurázzák az észak-koreai diktátort. Az eset következtében rengeteg sztár levelezése is felszínre került, és okozott nekik kínos perceket. Történtek mondjuk hasznos dolgok is, a hollywoodi színésznők például így tudták meg, hogy sokszor jóval kevesebbet keresnek, mint a férfi színésztársaik. A Sony már így is több százmillió dollárt bukott az ügyön, de úgy tűnik most újabb 8 milliótól kénytelen búcsút venni, amit kártérítésként fizet ki a munkatársaknak.

A céget korábbi munkatársai perelték be, akik azt állították, anyagilag is megkárosította őket a botrány, nem beszélve a lelki tehertől, amit okozott. Szerintük a Sony hibát követett el, amikor nem ügyelt eléggé a cég informatikai rendszerének a biztonságára. Bár bírósági ítélet még nem született, most úgy tűnik, a Sony bevállalta, hogy 8 millió dollárt kártérítést fizet volt és jelenlegi dolgozóinak, mivel a bíróság egyet értett azzal, hogy a cég nem ügyelt eléggé a személyes adatok biztonságára.

Ez azt jelenti, hogy minden alkalmazott több ezer dollár kártérítést kaphat. A Sony vezetése úgy nyilatkozott, sokat tanultak az esetből, és sokkal jobban oda fognak ezentúl figyelni a biztonságra.