Már az angol tévében is a magyar kajáról áradoznak

kl
2016.01.13. 06:51

Hétfőn este került adásba Angliában a Food Network műsorán, egy egyórás film a budapesti gasztronómiáról és a magyar kajákról. Szinte már nem is számít meglepetésnek, hogy egy kajás sorozat külön részt szentel Budapestnek, mint ahogyan az sem, hogy ájuldoznak tőlünk. Nincs ez máshogy Donal Skehan esetében sem, aki új sorozatának teljes első részét Budapestnek szenteli.

A Nagy-Britanniában és Írországban nagyon népszerű, - egyébként Dublinban élő - Skehannak már több gasztronómiai műsora volt különböző angol adókon, szakácskönyveinek és főzőműsorának népszerűsége Jamie Oliverével vetekszik, annak ellenére, hogy igen fiatal. Good Mood Food című gasztroblogját még 2007-ben, alig húsz évesen indította, itthon leginkább a Srác fakanállal című műsorból ismerhetik a nézők.

Új sorozatának címe a Follow Donal to Europe keretében tíz európai városba látogat el, megpróbál minél több dolgot megkóstolni és találkozik a helyi gasztrobloggerekkel is. A sorozat első része Budapestet mutatja be, de ezen kívül járt még több európai nagyvárosban, mint Stockholm meg Amszterdam, de ennél valószínűleg érdekesebb, hogy kevésbé ismert helyekre is ellátogat mint például Krakkó vagy a horvátországi Isztria.

Skehan minden epizódról készített werkfilmet, a budapestiről is,

a teljes adást hétfőn este vetítette az angol Food Network, de itthon is látható lesz február 26-án.

A műsorvezető el volt ájulva Budapesttől, ami szerinte leginkább Párizsra hasonlít, csak még egy kicsit jobb is. Donal Skehan budapesti kalauza Jókuti András volt, a Világevő blog szezője. Tavasszal az amerikai Anthony Bourdain is ellátogatott Budapestre, ő a CNN-re készített egész estés műsort a budapesti gasztronómiáról. Donald Skehan egyébként koránt sem merül annyira mélyre a magyar lélek rejtelmeiben mint Bourdain, és az emberméretű rántott húst sem kóstolja meg, helyette lángosozik meg Trabantozik viszont.

Első ebédje természetesen gulyás volt, amit kissé fűszeresnek talált, de ízlett neki. Jókuti szerint amellett, hogy sok ételt és programot ajánlott Skehannak, - például az éppen akkor zajló Gourmet fesztivált, - a műsorvezetőnek is sok saját ötlete volt. Például mindenképpen szerette volna megnézni, hogyan készül a Flódni, így találta meg Raj Ráchelt, aki sokak szerint Budapest egyik legjobb flódniját készíti. Aztán evett lángost a Blahán, és meglátogatta a Cukorka üzemet, - róluk mi is írtunk, a cukorkájuk valóban isteni. Az epizód legnagyobb része a Gourmet fesztiválon forgott, ahol Donal Shekan ivott pálinkát és evett egy kis kakasherét, azonban a legjobban a csirkepaprikás és a sajtos-tejfölös-fokhagymás lángos ízlett neki, ilyet még sohasem evett előtte.

"Még soha nem voltam Magyarországon, és nagyon tetszett.

Budapest csodálatos hely, és hamar kiderült számomra, hogy sokkal többről szól, mint a gulyásról.

A street foodtól kezdve a süteményekig minden fantasztikus volt, a Gourmet fesztiválon pedig kiderült, hogy a főzés szenvedélye azt jelenti, hogy még az olyan tradicionális ételek, mint a paprikás csirke, is számtalan módon készülhetnek" - mondta el nekünk Skehan. 

A forgatáson a Dívány is ott volt, az ő cikküket itt olvashatja.