Az idős tévénézők miatt a Duna TV a TV2-t is lenyomta

2016.02.17. 10:47
Úgy látszik, az állami tévébe belepumpált milliárdok végre nézettséget is hoztak: az év hatodik hetére a Nemzeti Főadónak kinevezett Duna TV megelőzte a TV2-t. Igaz, elég sokáig kellett keresni hozzá a megfelelő korcsoportot.

Az MTVA Sajtóirodája tegnapi közleményében (joggal) lelkendezve jelentette be: 2016 hatodik hetében a Duna TV 9,9 százalékos közönségaránnyal megelőzte a mindössze 9 százalékot elérő TV2-t. Ez így persze a dolgok meglehetős leegyszerűsítése lenne, van még legalább két paraméter, amit ismerni kell a diadal értelmezéséhez: a korcsoport és az idősáv.

A nézettségmérésben az a szép, hogy minden tévé lehet legnézettebb, csak megfelelően kell paraméterezni a kereséseket. Magyarországon az ún 4+, azaz a négy évnél idősebb lakosokat számító össznézettség mellett a 18-49-es, kereskedelmi célcsoportnak nevezett korosztályra mért nézettség és közönségarány-számítás, illetve a TV2 és pár médiaügynökség esetében ennek kitolt, 18-59-es korcsoportra mért változata terjedt el.

Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne más korcsportban mérni, ha nagyon akarja az ember, kihozhatja, hogy a Life Network adása hajnal 2 és 3 között, a fővárosi, 34 és 36 év közötti, diplomás nők között nagyobb közönségaránnyal bír, mint az RTL Klub, de ennek nem sok értelme lenne.

A Duna TV 9,9 százalékos közönségarányát az MTVA a 18+-os korosztályra számította és az este 7 és 11 közötti főműsoridőre. Utóbbival semmi baj nincs, a primetime, azaz főműsoridős nézettség a tévék és a hirdetők szempontjából is kiemelten fontos, viszont a 18+ nem egy megszokott, az egész iparágban használt korcsoport, de hát a Duna TV-nek is kell egy kategória, amiben labdába rúghat.

Ha ugyanis megnézzük a többi kategóriát a főműsoridőre vonatkoztatva, ezt látjuk:

  • 18-49: TV2 - 9% vs. Duna TV - 3,6%
  • 18-59:  TV2 - 8,8% vs. Duna TV - 4,7%
  • 4+: TV2 - 9,3% vs. Duna TV - 9,2%

Azaz egy olyan általánosan használt kategória sincs, amiben a Duna TV jobb lenne, ha a fiatal nézőket is számoljuk, bár a teljes lakosságban az a 0,1 százalékos eltérés a hibahatáron mozog. A Duna TV nézői ennek alapján a kifejezetten idősek közé sorolandók, azaz ha a nyugdíjasokra van bízva, akkor a köztévé előbb-utóbb akár az RTL-t is befoghatja. Na jó, nem, csak vicceltünk.