Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

A világsiker felé menetel a Virtuózok

2016.04.06. 10:32

A köztévé gyerek-tehetségkutatója, a Virtuózok most komoly lépést tett afelé, hogy az egész világon nézhessék a komolyzenei vetélkedőt, mármint nem a magyar változatot, hanem mindenki a saját országára valót. Ugyanis az Associated Press írta meg, hogy a Dick Clark Productions megvásárolta a saját gyártású műsor liszenszét, ezzel pedig gyakorlatilag most házalhatnak vele az egész világon.

Dick Clark neve ismerős lehet azoknak, akik képben vannak az amerikai tévétörténelemmel, ő volt a producere az évtizedekig futó American Bandstand nevű műsornak, amiben éppen aktuális sztárokat hívtak élő közönség előtt tátogni az egyik slágerüket (ebből nőtte ki magát a brit Top Of The Pops is), illetve az ő cége felel az American Music Awards díjátadóért.

A cég szerint Kína és Japán kifejezetten érdeklődik a Virtuózok iránt, de egy amerikai változat sem elképzelhetetlen. A DCP egyik vezetője, Mark Rafalowski azt nyilatkozta, hogy

Kevés dolog van a sporton kívül, ami egy többgenerációs közönséget bevonzhat. A jól elkészített gyerekvetélkedők, főleg, ha zenéről van szó, ilyenek.

A Virtuózok első évadának élő döntöjén az Index is ott volt, a beszámolónkat itt lehet elolvasni. A műsort gyártó Show & Game nevű cég két tagjával készült interjúnk pedig itt található.