Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Végre megismertük, mi az a Csubakka-védelem

Évadkritika az American Crime Story első évadáról

ugyvedek
2016.04.09. 22:46
Miért érdekes egy sorozat, ami egy húsz évvel ezelőtti gyilkossági ügyről szól? Ráadásul nem is a nyomozásról, hanem a tárgyalásról egy évadon keresztül? És a végén még azt sem tudjuk meg, hogy ki volt a gyilkos? Teljesen fölöslegesnek hangzana az egész, ha nem az évszázad tárgyalásáról, az O.J. Simpson-ügyről lenne szó, a rendőrségi rasszizmusról, szexista bulvárcímlapokról, az amerikai celebkultuszról, mindez egy brutális gyilkossággal összefonódva, és hihetetlenül aprólékosan elmesélve: ez volt az American Crime Story első évada.

A héten mutatta be az FX az The People v. O.J. Simpson: American Crime Story záróepizódját, aminek a legelső részéről már korábban is írtunk. A 90-es évek legmeghatározóbb tárgyalásáról szóló sorozat nagyrészt Jeffrey Toobin könyvén alapszik, de az a legjobb, ha az egész történetet (vagy mondjuk úgy, a valóságot) gyorsan összefoglaljuk.

O.J. Simpsont, egykori amerikai futballsztárt és a Csupasz pisztoly-filmek szereplőjét 1994-ben azzal gyanúsították, hogy Los Angeles-i házukban brutális módon megölte a volt feleségét, Nicole Brownt, és a szeretőjét, Ron Goldmant. Rengeteg tárgyi bizonyíték és a volt feleségével szemben elkövetett családon belüli erőszakról szóló bejelentés volt az ügyészség kezében, és úgy tűnt, Simpson menthetetlen. Csakhogy az őt védő szupercsapat, élén Johnnie Cochrannel, az egész tárgyalást a faji kérdésekre hegyezte ki.

A kezdetektől óriási médiazaj volt az ügy körül, ami az évszázad tárgyalásaként vonult be a köztudatba. A legnagyobb fordulópont az volt, amikor az egyik bizonyítékot megtaláló rendőrről kiderült, hogy ő a legrosszabb, legrasszistább rendőr egész Los Angelesben. A maratoni, több mint egy évig tartó tárgyalás végén pár óra alatt eldöntötték az esküdtek, hogy O.J. Simpson nem bűnös. Ennek a döntésnek a helyességét azóta is rengetegen kétségbe vonják.

Voltak, akik attól féltek, hogy a Glee-ben is dolgozó Ryan Murphy milyen bombasztikus és szirupos fog kihozni ebből az alapanyagból producerként (és néhány rész rendezőjeként). Csakhogy a sorozat mellett két olyan író is volt – Scott Alexander és Larry Karaszewski –, akiknek nem volt újdonság a közvéleményt megosztó amerikai ikonokról összerakni egy történetet.

A filmrendező Ed Woodról, a humorista Andy Kaufmanról és a Hustler-tulaj Larry Flintről is írtak már forgatókönyvet, de most közel 10 órányi idejük volt, hogy kibontsák a sztorijukat: ez pedig elég volt arra, hogy egy-egy részt épp az ügyészek, a tanúk, vagy akár az egymással civakodó ügyvédek szemszögéből meséljenek el.

Képzeljük el ezeket összegyúrva:

  • a Holtodiglant, mert azt mutatja be a sorozat, hogyan befolyásolja a média és a közvélemény egy bűntényt
  • a Spotlightot, mert egy valós és unalmasnak tűnő sztorit igyekszik hitelesen és túlzások nélkül elmesélni, és mégis nagyon izgalmas
  • a 12 dühös embert, ahol azt látjuk, hogy egy tucat esküdt hogyan tud még egy egyértelműnek látszó esetet is a visszájára fordítani,
  • és bármelyik realistább csapatépítős sport- vagy kalandfilmet, amiben a szereplők módszeresen tönkreteszik egymást azért, hogy mindössze páran nyerhessenek.

Ez nem hangzik rosszul, de van benne valaki, akit ismerek?

Rengetegen. Ott van John Travolta egy nagyon vicces sminkben, David Schwimmer (igen, Ross a Jóbarátokból), Sarah Paulson, na meg az O.J. Simpsont játszó Cuba Gooding Jr., akinek ez egy visszatérés lehet a '97-es Oscar-díja utáni közel két évtizedes süllyesztőből. És ott van az eddig nem túl ismert Sterling K. Brown, aki a megszeppent és egyre jobban kiábránduló fekete ügyészt játssza, és biztos, hogy mostantól érdemes lesz odafigyelni a nevére.

Csakhogy hiába van öt filmnyi játékidő a sorozatban, annyi karaktert mozgat, hogy egy-egy részben sokszor nincs is más feladata a színészeknek, mint John Travoltának öncélúan pojácáskodni Simpson egyik ügyvédjeként, Bob Shapiróként, vagy épp David Schwimmernek  szomorúan nézni Simpson egyre kevésbé hithű barátjaként, Robert Kardashianként. A Kardashian névnél pedig meg is állhatunk egy szóra.

Nem a semmiből jött

Az American Crime Story a mostanában egyre nagyobb figyelmet kapó, művészi érzékkel előadott true crime műfaj legjobb példája. A true crime („igaz bűntények”) nagyon sokáig a dokutévék és szenzációhajhász magazinműsorok alappillére volt, de pár évvel ezelőtt megváltozott valami: a valódi bűnesetek feldolgozása egyre jobb, érdekesebb, és főleg modern körítést kapott. A beszélő fejes, borzalmas amatőr színészekkel eljátszott illusztrációk helyett megjelent a művészi igényesség, és a másfajta formátumok felé közelítés. A Serial nevű podcast első évada egy kisvárosi, részleteiben zavaros gyilkosságról szólt, az HBO-n futó Az elátkozott: Robert Durst halálos élete című dokusorozat egy ismert amerikai milliomos körüli gyanús halálesetekről, a Netflixen bemutatott Making A Murderer pedig egy feltehetőleg ártatlanul elítélt férfiről. Ezek már megvalósításukban és profizmusukban egyáltalán nem hasonlítottak a Reality TV és hasonló csatornák műfajaira, inkább emlékeztettek a Drót minden részletre kiterjedő történetmesélésére. Az American Crime Story pedig ezt a hozzáállást most visszafordította a fikciós sorozatokra, de Ryan Murphy (American Horror Story) szokásos zaklatott, végletekig színpadias, ugyanakkor nagyon hatásos stílusával.

Ma már elképzelhetetlen, ami 1994-ben történt egy sajtótájékoztatón, hogy a közepesen nagymenő ügyvédet, Robert Kardashiant megkérik, legyen szíves betűzze le a nevét. Kim, Khloé és a többiek apja valóban Simpson legjobb barátja volt, és tényleg az egyik lány hálószobájában akart öngyilkos lenni O.J., miután kiderült, hogy őt vádolják a gyilkossággal.

A tinédzser Kardashianek bevonása a sztoriba az egyik legügyesebb trükk volt:

a készítők nagyjából öt percig  szerepeltetik a gyerekeket, viszont azzal, hogy néhányszor feltűnnek a sorozat elején, olyan nézőket  is behúztak, akik leginkább a 14 éves Kim Kardashianra voltak kíváncsiak – és ha elkapták a figyelmüket, jöhettek a komolyabb témák.

Amikből van bőven: a sorozat egy kívülálló számára is igyekszik bemutatni, mit jelentett a kilencvenes években sport- és filmsztárnak lenni Amerikában, hogy néz ki egy ezer lábon álló aprólékos bírósági tárgyalás, és ez a kifinomultság mennyire szembemegy a Los Angeles-i rendőrség feketékkel szembeni előítéleteivel és bánásmódjával.

Közben pedig végig ott nyomul a média, amit a védelem százszor jobban tud kihasználni, mint maga a védelem. Egy hatalmas adagot kapunk az ügyésznő, Marcia Clark elleni korabeli szexizmusból is, amikor a frizurája kritikájával, a gyerekelhelyezési perével és az évekkel korábbi félmeztelen nyaralós képeivel telnek meg a bulvárlapok.

Egy nagyon sűrű korrajzot írtak a történet köré, aminek ma is érvényesek a kérdései: és nem az, hogy akkor most Simpson tette-e vagy sem, hanem az, hogy milyen a rendőrök és a feketék viszonya. A sorozat Rodney Kinggel kezdődik, és ott ér véget, hogy

O.J. Simpson lesz az első fekete, akit azért mentenek fel, mert fekete.

De ez önmagában sem győzelem, sőt, a rendőrök és rengeteg fekete közösség ma ugyanúgy szemben áll egymással, mint akkor. Mindössze másfél éve történtek a fergusoni események, de elég a tavalyi adatok megnézni ahhoz, hogy lássuk, a rendőrök a többi áldozathoz képest fekete fiatalok sokszorosát lövik le – akiknek a negyedénél fegyver sem volt (hasonló esetekről mi is írtunk itt és itt és itt).

Egy másik fontos eleme a sorozatnak az amerikai igazságszolgáltatás kritikája: a több mint egy évig húzódó O.J.-ügy mai napig az egyik szégyenfoltja a rendszernek, aminek a végén 12 kimerült civil néhány óra alatt döntött egy brutális gyilkosságról. Johnnie Cochran karaktere mint egy szuggesztív lelkipásztor csavarja az ujja köré a médiát, a bírót vagy épp az esküdteket is – és akinek ez az egész kimaradt, mindössze a '98-as South Park-epizódban hallotta Johnnie Cochran nevét és az ő Csubakka-védelmét, az most láthatja, hogyan működhetett ez a valóságban.

Utólag az ügy rengeteg résztvevője adott ki könyvet arról, hogyan élték meg ezt az egy évet: az ügyvédek, ügyészek és az esküdtek is. Most egy sorozatban dolgozták fel a könyveket összefoglaló könyv alapján magát az ügyet a gyilkosság estéjétől kezdve a szabadulás napjáig, a sorozatot pedig végignézték az ügy szereplői is, például a vezető ügyészt játszó Marcia Clark.

Egy végtelen körben járunk, ahol az olyan apró hírekben is el lehet veszni, hogy tényleg létezett-e a Brentwood Hello, vagy hogy az egyik esküdt még együtt játszott a valódi O.J. Simpsonnal is, amikor a Csupasz pisztolyban a feleségét alakította, vagy pedig a legszórakoztatóbb játékban, amire százezrek kerestek rá minden rész után: az adott epizódban mi volt igaz és mi nem?

Amúgy meglepően sok minden. Persze rengeteg sztorit sűrítettek, egyszerűsítettek vagy csak szimplán kitaláltak, de egy dolgot nem tudunk meg az első évadból sem.

Akkor most O.J. Simpson volt a gyilkos?

Ezt nem tudjuk meg. Ahogy Cochran karaktere mondja a többi ügyvédnek: az ügyészeknek van egy sztorija, amit elő fognak adni, de

az a lényeg, hogy mi jobban adjuk elő a saját sztorinkat.

A sorozat pedig ebben nagyon jó, a fő sztori mellett nagyon sok mellékszálat kapunk, de az egyértelmű „kinek volt igaza?” és „ki nyert valójában?” kérdéseket ránk bízza.

Amikor két hónapja először láttuk az American Crime Story első részét, arról beszéltünk, hogy vajon mi lesz a sorozat utolsó képe? Az, hogy az összetört ügyésznő magányosan zokog az irodájában, vagy hogy a szabad O.J. Simpson felnéz a kamerába, szemében egy gyilkos tekintettel? Szerencsére egyik sem lett, a legutolsó képpel csak azt teszi egyértelművé a sorozat, hogy akit ez az ügy megérintett, az nem szabadult tőle, ebben valahol mindenki hibázott és sáros volt.

A sorozat jövőre folytatódik: a Katrina-hurrikán utáni eseményekről lesz szó, ami a készítők szerint (az ügy kezelése, a segítség elmulasztása) ugyanolyan bűnnek számít. Egy antológiának szánják az American Crime Storyt, tehát hasonló koncepciókkal és írókkal, de új környezetben és új szereplőkkel folytatódik a sorozat. Mi pedig csak reménykedünk, hogy ne jusson az új évad a True Detective sorsára.

A nem túl távoli jövőben viszont egy dokumentumfilm-sorozat is készül Simpsonról. Martin Sheen a producere és a narrátora is a sorozatnak, aminek az a célja, hogy bemutassa:

a sokak által az igazi gyilkosnak tartott egykori futballsztár valójában ártatlan.

Mindeközben O.J. Simpson 2010 óta a 33 éves börtönbüntetését tölti Nevadában fegyveres rablásért és emberrablásért.